A Formula–1 elfeledett kiscsapatait felidéző, hetente jelentkező sorozatunk legújabb része két szempontból is rendhagyó – egyrészt azért, mert ezúttal egy olyan istállóról lesz szó, akik egyetlen versenyhétvégén sem vettek részt, másrészt pedig azért, mert a szokásoktól eltérően ezúttal elsősorban nem az internet végtelen archívumában kalandoztunk az anyaggyűjtéskor, hanem alapjában véve egyetlen friss angol nyelvű írásra alapszik a cikk. A Phoenix Grand Prix nevű 2002-ben indulni próbáló csapatról ugyanis még sosem készült annyira részletes bemutatás, mint amit az Unraced F1 című, egyébként is kiváló oldal készített – köszönet nekik érte. A csapat rövid történetének bemutatását korabeli sajtóhírek alapján egészítettük ki, melyekre támaszkodva két évvel ezelőtt röviden már bemutattuk a hamvába holt Phoenixet.
A történet ott kezdődik, ahol a Prost istállóé véget ér, melyről a 2001-es szezon végén négyszeres világbajnok csapatfőnöke még azt állította ugyan, hogy gond nélkül zajlik a felkészülésük a következő idényre, ám a tél folyamán az alakulat csődbe ment, így elkönyvelhettük, hogy a Toyota érkezése ellenére is csak tizenegyen alkotják majd a 2002-es mezőnyt. Aztán március 1-én, azaz az ausztrál szezonnyitó pénteki napján felbukkant a Phoenix név a sajtóban: ez a cég vásárolta meg a Prost maradványait azzal a céllal, hogy a lehető leghamarabb a rajtrácsra vigye az alakulatot.
Az üzlet mögött a néhai Tom Walkinshaw, a szintén szenvedő Arrows istálló tulajdonosa, valamint Charles Nickerson üzletember és korábbi raliversenyző állt. A hírek szerint utóbbi vállalata, a Phoenix 2,5 millió fontot fizetett a Prost maradványaiért, beleértve az új AP05-ösért, melynek tervezése előrehaladott állapotban volt az összeomláskor, s erről legalább képet is tudunk mutatni… Nem a Phoenix volt azonban az egyetlen érdeklődő a Prost után visszamaradt dizájn iránt, a Minardit az előző évben megvásárló Paul Stoddart ugyanis szintén meg akarta kaparintani azt saját csapata számára, így – az újabb potenciális rivális érkezése mellett – egy újabb oka lett az ausztrálnak arra, hogy megpróbálja Nickersonék csatlakozását megakadályozni.
Egy új csapat születésekor az egyik legérdekesebb kérdés természetesen a pilóták kiléte. Az egyik versenyzőt hamar be is jelentette a Phoenix, mely debütálását a két héttel később esedékes malajziai futamra tervezte: a 2000-ben a Minardinál teljes szezont, 2001-ben pedig a Prostnál négy versenyt futó Gaston Mazzacane-t nevezték meg elsőként – ezt az argentin 2012-ben a Twitteren maga is megerősítette. A másik autóval kapcsolatban Tomas Enge (a Skodával együtt!), Tarso Marques, sőt Jos Verstappen neve is felmerült – utóbbit az Arrows élő szerződése ellenére tette lapátra Heinz-Harald Frentzen javára, s talán épp a peren kívüli megegyezés része lehetett volna a Phoenix ülése.
Végül feltehetőleg Tarso Marquesre esett a választás, ugyanis Mazzacane mellett őt látták még a sepangi pályán bandukolni két héttel később – de ne szaladjunk ennyire előre. A Phoenix állítólag Ausztráliába is elküldött két orrkúpot, de a gépátvételnél visszautasították őket (bár az is jó kérdés, hogy mi lehetett a céljuk vele…), két nappal Melbourne után pedig már Bernie Ecclestone is megszólalt róluk: „Semmit nem vett meg, csak néhány bemutatóautót. El is felejtheti a dolgot, csak az idejét pazarolja, ha azon töpreng, hogy rajthoz áll Malajziában” – nyilatkozta vészjóslóan a Formula-1 mindenható ura Nickersonról.
A Phoenix ennek ellenére megpróbált részt venni a sepangi futamon, legalábbis látszólag, hiszen olyan hírek is voltak, melyek szerint Malajziába csak azért utaznak el, hogy ne lehessen megbüntetni őket a versenyhétvége kihagyása miatt - s ezt a cikk alapjául szolgáló blogbejegyzés szerzőjének az istálló egyik alkalmazottja gyakorlatilag meg is erősítette, ahogy az lentebb olvasható. Az alakulat csütörtökön egy magángéppel érkezett Kuala Lumpurba de a felszereléseik a repülőteret már nem hagyhatták el, ugyanis bent ragadtak a vámon – így pedig a technikai ellenőrzést is lekésték. Végül a csapattal érkező mintegy 50 személyt nem engedték be a sepangi paddockba, s ezzel véget is ért a Phoenix egyetlen F1-es versenyhétvégéje.
Az AP04B-re keresztelt autóról egyetlen kép sem maradt fent, de a beszámolók abban megegyeznek, hogy alapvetően az előző évi Prost AP04-esről van szó tiszta kékre mázolva – egyetlen, ámde jelentős módosítással: a hátsó szárnyat az Arrows néhány évvel korábbi AX3-as típusjelű háromüléses bemutatóautójáról kölcsönözték. Olyan pletykák is voltak akkoriban, miszerint a harmadik karosszéria már az AP05-re épült volna, de ez nem tekinthető biztosnak. Az erőforrás szintén a háromülésesből származott volna, sőt az Arrows T2-F1 V10 gyökerei egészen 1998-ra, a Walkinshaw által megvásárolt Hart-motorokig nyúlnak vissza – azaz voltaképpen ötéves technika hajtotta volna az autót.
S hogy min gurult volna? Nem kizárt, hogy Avon abroncsokon, hiszen mind a Bridgestone, mind a Michelin jelezte, hogy nem tudnak még egy csapatot kiszolgálni – a brit gyártó az előző évben a Minardi shakedownjához biztosította a gumikat. Az Arrows leafeldi bázisára befogadott istálló történetéről a blogbejegyzés szerzője egy autentikus tanút is meg tudott szólaltatni Jon Hilton személyében, aki a motorokért felelt a projektben éppúgy, ahogy a Lola 1997-es, hasonlóan rövid F1-es próbálkozásakor is. Hilton e-mailjében a következő áll:
Nem sokat lehet mondani a Phoenix Hart-projektről. Tom Walkinshaw azt mondta (nem kérte), hogy a semmiből teremtsek elő és bírjak működésre két erőforrást az ex-Prostok számára kevesebb, mint két hét alatt. Nem is emlékszem, hol lett volna az első verseny, Szingapúrban vagy Japánban talán…? Mindenesetre elég messze.
Az egyetlen hely, ahonnan hirtelen elő tudtam keríteni az erőforrásokat, a két háromüléses bemutatóautó volt, így a teljes elektronikával és kábelezéssel együtt kiszereltük belőlük a motorokat. A hűtést, az olajellátást és az áramellátást egész jól megoldottuk, annál trükkösebb volt a Hart-motor beillesztése a Prost hátuljába. Ez nem az én feladatom volt, hanem valaki Leafieldben csinálta meg, talán az Arrows egy munkatársa.
A megoldás mindenesetre fertelmesen nézett ki, s veszélyesnek is tűnt – persze a korrektség jegyében meg kell említeni, hogy se idejük, se mozgásterük nem igazán volt. Megfogtam Tomot, hogy elmagyarázzam neki, hogy nem biztonságos az autó, mire azt mondta, hogy a részvételhez elég az is, hogy ha a garázsban beindul a gép. Néhány nappal később már úgy fogalmazott, hogy talán egy lassú kört meg kell tennie a pályán, mire azt gondoltam: ennyire képes, de semmi többre. Több nagyon furcsa elem is volt az autón, a Hart-erőforrás pedig hosszabb volt az eredetinél, ami átalakította a tengelytávot, ehhez viszont nem idomult megfelelően a karosszéria kialakítása.
Két kollégám ment ki az autókkal az első versenyükre, de megtagadták tőlük a belépést a páyára, így legalább volt egy kis nyaralásuk. Nem is tudom, a következőre is elutaztak és ugyanez történt? Bár azt hiszem, ők az első után hazajöttek. A projekt mindenesetre ezt követően gyorsan elhalt, így mindannyian megkönnyebbültünk.
A levél itt véget ér, a történet viszont még nem: a Phoenix a soron következő Brazil Nagydíjra immár DART néven kért egy helyet magának a bokszban, de az FIA ezt is visszautasította, s egyúttal jelezte, hogy egyetlen futamon sem indulhatnak az évben, hiszen nincs érvényes nevezésük a 2002-es idényre. Walkinshaw viszont az Arrows vezetőjeként természetesen ott volt a paddockban, s mivel sokat lehetett őt a BAR-tól nemrég elküldött Craig Pollock társaságában látni, nem tűnt kizártnak, hogy őt akarja megnyerni a DART csapatfőnökének.
Miután San Marinóban sem vehetett részt a DART, Nickerson úgy döntött, hogy bíróság elé citálja az FIA-t, hogy rákényszerítse a szövetséget, hogy engedjék be őket a száguldó cirkuszba – ekkor viszont már ismét Phoenixnek hívták őket, bár az ismételt névváltoztatás okai nem tisztázottak. Elképzelhető egyébként, hogy áprilisban egy tesztig eljutott az alakulat, hiszen az Arrows a hó közepén három napon át Silverstone-ban gyakorolt, s egyes pletykák szerint ekkor Tomas Enge az AP04B-t is meghajtotta.
A csapat története végül nem a pályán, hanem a bíróságon ért véget: május 22-én Morritt bíró Londonban kihirdette az ítéletet, miszerint azzal, hogy a csapat nem vett részt az Ausztrál Nagydíjon, elvesztette minden jogát a további szereplésre – két orrkúp elküldése ugyanis még nem számít részvételnek. A bíró úgy összegzett, hogy a Phoenix követelései alaptalanok voltak, fellebbezésnek helye nincs, s a perköltséget – mely a Prost maradványaiért fizetett összeg körülbelül fele, több mint 1 millió dollár volt – nekik kell megfizetniük.
A Phoenix istállóról nem hallottunk többet…
PHOENIX
0 futam
1 teszt (állítólag)
2 névváltoztatás
2 orrkúp elküldve Ausztráliába
3 üléses autóról származó hátsó szárny
3,5 millió dollár ráfizetés
5 éves motor
A pályára nem engedték be őket…
