1954-ben épp ezen a napon, január 24-én látta meg a napvilágot Bécsben az osztrák Jo Gartner, akit egészen 2013-ig úgy emlegettek, mint a Le Mans-i 24 órások utolsó áldozata, aki magán a futamon szenvedett végzetes balesetet. Pedig ennél jóval több volt a tragikus sorsú osztrák karrierjében, aki kezdetben a Volkswagen által támogatott Formula Super Vee-ben, majd az F3-as Európa-bajnokságban szerepelt, immár a Renault hátszelével.
Itt csak egy évet töltött, s 1980-ban, mindössze négy évvel azt követően, hogy 22 esztendősen versenyzésre adta a fejét, már a Formula-2-es Európa-bajnokságban szerepelt egy kimustrált March volánja mögött. Bemutatkozása egy sajnálatos eseményről maradt emlékezetes, hiszen közvetlen közelről láthatta honfitársa, Markus Höttinger halálos balesetét, akit egy elszabaduló kerék talált fejen.
A BMW M1 Procar-sorozatban, melynek mezőnyében számos F1-es versenyző is szerepelt, elég csak Laudát, Piquet-t, Regazzonit vagy épp Pironit említeni, épp ő lett az elhunyt osztrák utódja, hiszen rá esett Helmut Marko választása. Gartnernek ezzel, aki egészen 1983-ig csak elavult autókkal indulhatott az F2-ben, lehetősége adódott összemérni tudását a világ élvonalával. Az áttörést végül egy kizárást követően megörökölt pau-i győzelem hozta meg, a Grand Prix státuszt élvező F2-es futam megnyerése biztosította ugyanis számára az F1-es beszálláshoz szükséges pénzügyi hátteret.
Az Osella színeiben megejtett imolai bemutatkozást követően Gartner az 1984-es szezon utolsó hét versenyén egyaránt rajthoz állhatott, miután csapata úgy döntött, hogy onnantól kezdve nem egy, hanem két autóval vesz részt a futamokon. Csakhogy Gartner az Osella „második autóját” kapta, s mivel az istálló csak egy versenygéppel nevezett a szezonra, a szabályok értelmében nem kaphatott pontot. Épp ezért hiába lett ötödik a rengeteg kiesést hozó monzai versenyen, nem kapta meg az ezért járó két egységet, ahogy a mögötte záró ATS-es Berger sem – ez volt egyébként az egyetlen futam az F1 történetében, amikor három osztrák zárt az első hat közt, a győztes ugyanis a bajnoki cím felé tartó Lauda lett.
Miután az Arrows 1985-ös üléséért futott különversenyt Gerhard Berger nyerte, Gartner figyelme egyre inkább a sportautózás felé fordult. Kitűnő ajánlólevelet jelentett számára ehhez 1985-ös Le Mans-i 4. helye, majd amikor a következő év elején Sebringben is győzni tudott Bob Akin és Hans-Joachim Stuck oldalán, a szakág végleg megbizonyosodott róla, hogy nagyobb jövő várhat rá itt, mint a száguldó cirkuszban.
A sors azonban közbeszólt: az 1986-os Le Mans-i 24 óráson Gartner autója nem sokkal hajnal kettő után műszaki hiba miatt 250-es tempó felett a Mulsanne korlátjának csapódott. A levegőbe emelkedő versenygép egy póznának is nekiütközött, majd a túloldali védőkorlát tetején állt meg. Gartnernek esélye sem volt a túlélére, nyaktörésébe azonnal belehalt.
