Kevesen tudják, hogy húszas-harmincas éveiben versenyzőként is jeleskedett, sőt egy ízben – igaz, egy Formula–2-es szabvány szerinti autóval – még a világbajnokságon is rajthoz állhatott a 2014-ben épp ezen a napon, január 5-én elhunyt legendás motorépítő, Brian Hart, persze nem ezért, hanem az erőforrások terén végzett munkájáért ismeri a nevét az utókor.
A versenyzői karrierjével 1971-ben felhagyó Hart néhány évvel korábban a de Havilland repülőgyártó cégnél és a Cosworth-nél tanulta ki a mérnöke szakmát, de rövidesen, egészen pontosan 1969-ben megalapította saját cégét, amely több megbízást kapott a Fordtól erőforrásaik fejlesztésére. Két F2-es Európa-bajnoki címet nyerő motor után Hart 1976-ra már saját egységet épített, a 420R-t, majd néhány győzelmet követően a Tolemannel kötöttek partneri viszonyt, s a Toleman-Hart páros 1980-ban domináns kettős győzelmet aratott az Európa-bajnokságon.
A brit istálló, a mai Renault közvetlen jogelődje 1981-ben már a Formula-1-et vette célba, természetesen ezúttal is a Hart erőforrásaival – a 420R-ből turbókat fejlesztettek, s bár eleinte nem alakult túl fényesen a királykategóriás kapcsolat, hosszú évek megfeszített munkája Ayrton Senna 1984-es dobogós helyeiben és Teo Fabi 1985-ös német pole-pozíciójában csúcsosodott ki.
Előbbi évtől kezdve már más csapatok is használták a Hart-erőforrásokat, a brit gyártó pedig komoly elismertségre tett szert – kis költségvetésből tudtak jó munkát végezni, az eredmények elmaradásáért pedig elsősorban az tehető felelőssé, hogy a mezőny kisebb csapatai vették igénybe szolgálataikat. A turbók betiltását követő években a Hart visszatért egykori szerepéhez: a Cosworth V8-as erőforrásainak fejlesztéséhez, majd 1993-tól kezdve ismét saját építésű motorral jelentek meg a királykategória mezőnyében.
Az 1035-ös kódjelű erőforrás, melyet kétéves kizárólagos szerződéssel szerzett meg magának a Jordan istálló, a Hart utolsó kiugró eredményeit hozta: Rubens Barrichello 1994-ben dobogót és pole-t szerzett, végül a hatodik helyen zárva a szezont, míg a Jordan-Hart összesen nyolc top4-es helyezéssel az ötödik helyen zárta a szezont 14 konstruktőr közül.
A Hart innentől kezdve hanyatlásnak indult, utolsó éveiben felváltva szállított erőforrásokat az éppen Footwork névre hallgató Arrowsnak és a Minardinak – 1998-ban és a rákövetkező évben, melyet a Tom Walkinshaw-val folytatott viták árnyékoltak be, már nem Hart, hanem Arrows néven futottak, mivel Walkinshaw felvásárolta a céget, maga Brian Hart pedig negyven év után hátat fordított az autósportnak.
