2008 végén, 246 nagydíjrajttal a háta mögött minden idők egyik legtapasztaltabb Formula-1-es versenyzőjeként hagyta ott a királykategóriát David Coulthard, aki pályafutása alatt sosem jutott világbajnoki címig, de 13 versenyt nyert, és kétségtelen, hogy hosszú éveken át a mezőny főszereplői közé tartozott. Coulthard azon kevesek egyike, akik élcsapatban ejthették meg bemutatkozásukat, ezt azonban egy tragédia tette lehetővé. Ayrton Senna 1994-es imolai halálos balesete után a Williams skót tesztpilótáját ültette az FW16-ba.
Coulthard nyolc versenyen vezetett 1994-ben, és bár bajnoki címért küzdő csapattársától – a sikert végül elbukó – Damon Hilltől elmaradt, megszerezte első dobogós helyét. Négy versenyen azonban a fiatal pilótának félre kellett állnia, mivel ezeken a futamokon a népszerű 1992-es világbajnok, Nigel Mansell ült a Williamsbe, aki az Ausztrál Nagydíjon győzelmet is szerzett.
A fiatal, 23 éves Coulthard megkísérelt a McLarenhez csatlakozni már 1995-ben (egy évvel azelőtt, hogy ténylegesen is a wokingi csapatnál kötött ki), egy szándéknyilatkozatot is aláírt, de Frank Williams opciós jogára hivatkozva meghiúsította az átigazolást. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a skótnak garantált helye volt Damon Hill mellett a rajtrácson: a Williams közte és Mansell között választhatott, aki vb-címe óta először szándékozott teljes szezont futni. A fiatal és rutintalan, habár szemlátomást ígéretes Coultharddal szemben egy tapasztalt bajnok állt, aki ráadásul akkor Prost és Senna mögött az F1 történetének harmadik legsikeresebb versenyzője volt a győzelmek számát tekintve.
A Williams – akárcsak 2016 és 2017 fordulóján a Mercedes – közölte, hogy a karácsonyi szünetben nem tesz bejelentést. Az év utolsó napjaiban azonban már szárnyra kaptak a hírek, hogy Coulthard lett a befutó, január 3-án pedig a csapat meg is erősítette: a fiatal skót a teljes szezont a Williamsnél tölti.
„Remélem, hogy David nyer egy vagy két futamot, és sok pontot szerez. Azt nem gondolom, hogy világbajnoki címre számítana első igazi szezonjában. Az F1 nem az álmodozóknak való” – határozta meg Frank Williams, mi várható Coulthardtól 1995-ben. Lényegében pontosan ez történt: Coulthard megszerezte első futamgyőzelmét, a pontversenyben pedig harmadik lett, de a bajnoki cím nem volt lőtávolban.
Ugyancsak érdekes, mit mondott – pontosabban nem mondott – Williams arról, miért a skótot választották Mansell helyett: „Ez olyasvalami, amiről soha senkivel sem fogok beszélni. Sajnálom, de bármit is mondanék, nyilván bántó lenne Nigelre nézve, és ez fordítva is igaz” – mondta Sir Frank, hozzátéve: „Mindegyik mérnökünk azt mondta, nagyon jó lesz. És igazuk is lett, olyan srác van nálunk, aki rendkívül gyors, higgadt, kiválóan kezeli az autót, és okos fejet hord a nyakán. Fiatal is, tehát még hosszú út áll előtte.”
Frank Williams nem volt hajlandó részletezni, de azért sejthetjük, milyen megfontolás vezérelte a Williamst. Hiába Mansell közkedveltsége és nagyra tartott kvalitásai, 41 évesen egyértelműen túl volt pályája csúcsán, ráadásul vészesen közeledett annak vége felé. Coulthard 500 ezer fontért írt alá a csapattal, míg Mansell 1994-es beugrásai mindegyikével 900 ezret tehetett zsebre – aligha kínálhatott volna az egyszeres világbajnok annyival többet, ahányszoros fizetést igényelt.
Mansellnek végül egyetlen lehetősége maradt 1995-re, mégpedig a McLaren, ahova igényeiből lejjebb adva „csupán” 7 millió font körüli összegért írt alá. Katasztrofális búcsú volt, a brit az első teszten szembesült azzal, hogy a pilótafülke túl szűk számára, és miután személyre szabták a karosszériát, csupán két nagydíjon vett részt, majd távozott az alakulattól és az F1-től, ezúttal végleg.
Érdekességként megemlítünk egy másik korabeli hírt, amely arról szólt, hogy Mansell a Benetton csapatban is kiköthet. A címvédő istálló ugyanis ekkor váltott a Renault motorjaira, mely Mansell nagy támogatója volt: ők finanszírozták az 1994-es csillagászati fizetést, és hajlandók lettek volna beszállni a bérezésbe. Ebben az esetben Michael Schumacher oldalán versenyzett volna.
A Mansell-Schumacher páros még egy módon összeállhatott volna: mikor 1995 februárjában a brit végül aláírt a McLarennel, az F1-es sajtó még azt kezelte tényként, hogy az új német csillag 1996-ban ehhez az istállóhoz csatlakozik. Épp ezért úgy vélték, hogy az egyéves szerződést aláíró Mansell utolsó szezonját futhatja 95-ben: ha azonban az angol erős idényt teljesít, elképzelhető lett volna, hogy tovább marad az alakulatban, a Benetton németje pedig nem a helyére, hanem mellé érkezik. Persze utólag tudjuk, hogy Mansell McLaren-sztorija mennyire rövid volt, Schumacher pedig végül sosem versenyzett Ron Dennis csapatában. Talán a gyakran Senna és Prost társaságában emlegetett Mansell megítélésének is jót tett, hogy a felállás végül nem valósult meg.
