Nem mondanánk, hogy Denny Hulme a Formula-1 ismertebb világbajnokai közé tartozik, pedig pályafutása – szorosan összefonódva két legendássá vált óceániai versenyzővel –, valamint későbbi sorsa kétségtelenül érdekes lapokat ad hozzá a motorsport történetéhez. „A Medve” becenévvel illetett, kissé mogorva, kissé nyers Hulme, aki egy új-zélandi farmról indult, az ausztrál Jack Brabhamnek köszönhette nagy lehetőségét.
Először a világbajnok – akit onnan ismert, hogy Európába költözését követően az ő londoni garázsában volt szerelő – F3-as, F2-es és Tasman Seriesben érdekelt csapatában versenyzett, majd 1964-ben a Formula-1-ben is bemutatkozott a Brabhamnél, hol valamelyik állandó versenyző helyett, hol egy plusz autóval szerepelve. Első teljes szezonja egybeesett a háromliteres motorformula bevezetésével és a Repco-hajtású csapat felemelkedésével, ahányszor célba ért, mindig dobogón állt, összetettben pedig negyedik lett, miközben Brabham megszerezte harmadik világbajnoki címét, máig egyedüli versenyzőként, aki saját csapattal jutott el a csúcsra. 1967-ben érte el első győzelmeit, és szezon végén maga mögött tudta főnökét is. Mindössze második teljes idényében nyert világbajnokságot.
A következő évben átpártolt honfitársa, Bruce McLaren csapatába, ahol közel került a címvédéshez, de végül nem sikerült neki a bravúr. Az F1 mellett a Can-Am szériában is gyűjtögette a sikereket, két bajnoki címet szerzett a tengerentúlon, ahol a McLarent éveken át nem lehetett legyőzni. Bruce halálos balesete után is az istállónál maradt, egészen évtizedes pályafutása végéig, 1974-ig – ezt a szezont a 38 éves Hulme kezdte győzelemmel, de az idény egésze fiatal csapattársáról, Emerson Fittipaldiról szólt. Hulme nyolc futamot nyert pályafutása során, ebből hatot a McLarennel. Sosem azok közé tartozott, akik rettenetes tempójukkal és kockázatvállalásukkal tűntek ki – inkább szürke maradt, és kivárásra játszott. Ezt példázza, hogy mindössze egyszer indult a pole-pozícióból.
A csúcskategóriában való szereplést követően Hulme visszatért Új-Zélandra, de nagyot tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy végleg felhagyott versenyzői pályafutásával. Már a Formula-1-es évek alatt is szerepelt számos más sorozatban – a Can-Am mellett a Tasman Seriesben, bajnokságon kívüli F1-es futamokon, Le Mans-i 24 óráson, Indy 500-on, Daytona 500-on és brit sportautó-bajnokságban –, ezúttal pedig a túraautókat vette célba. 1982-től indult újra állandó jelleggel az ausztrál szériában, de az Európa-bajnokságon is feltűnt, néhányszor pedig kamionokkal próbálkozott.
Egyik kedvenc versenye a Bathurst 1000 volt a Mount Panorama pályán, egy félgyári BMW-vel indult 1992-ben, amellyel előző évben megnyerte kategóriáját. 25 év telt el a pilóta F1-es világbajnoki címe óta, de Hulme 56 esztendősen sem tudott elszakadni a versenyzéstől. Alig telt el 30 kör a versenyből, mikor az új-zélandi homályos látásra panaszkodott a csapatrádión. Először azt hitték, a szakadó eső miatt.
Hulme a gyors Conrod egyenesben haladt, mikor szívrohamot kapott az autóban. A BMW 230 km/h-s sebességgel a fal irányába fordult, és meg is pattant a betonon, de Hulme utolsó erejével még lassított, és a pálya szélén megállította az autót. Mikor a pályabírók odaértek, a versenyzőt még mindig becsatolva találták az ülésben. Rögtön a bathursti kórházba szállították, ahol hivatalosan halottnak nyilvánították.
Denny Hulme volt a Formula-1 hetedik világbajnoka, aki életét veszítette, és bár furcsa leírni valakiről, aki versenyautóban ülve szívroham áldozata lett, a nyilvántartás szerint ő volt az első, aki természetes halált halt versenypályán, közúton, vagy repülővel végzetes balesetet szenvedett társai után.
