Nem mondhatnánk, hogy a mai Retro-cikkünknek témát szolgáltató elképesztő silverstone-i hajrá előtt különösebben eseménytelen lett volna az 1975-ös Brit Nagydíj hétvégéje. Jacky Ickx az eredménytelenség miatt elhagyta a Lotust, Graham Hill bejelentette visszavonulását, Tom Pryce megszerezte karrierje egyetlen pole-pozícióját, első alkalommal indították útjára lámpák a versenyt, s sokak felháborodására biztonsági okokból sikánt építettek a célegyenes elé, a Woodcote-ba.
Ilyen előzmények után rajtolt el a futam, melyen a rajtnál Pace vette át a vezetést Pryce-tól, aki később visszaelőzte a brazilt, sőt az időközben az élre álló Regazzoni problémái után a vezetést is átvette – mindössze két kör erejéig, mielőtt balesetet szenvedett volna. Pace sem sokáig örvendhetett az ismét visszakapott vezetésnek, hiszen szép sorban többek közt Scheckter, Jarier és Hunt is maguk mögé utasították – sőt, hosszabb-rövidebb ideig mind vezettek is a versenyben.
A 43. fordulóban aztán a címvédő Emerson Fittipaldi állt az élre, míg mögötte a Pace, Hunt, Scheckter, Brambilla, Donnelly sorrend alakult ki. Így érkeztünk el az 53. körhöz, ahonnan elindult a Formula-1 történetének egyik legnagyobb csillaghullása. A pályára lecsapott a jégeső, az autók pedig sorra csapódtak a kerítésbe.
A nézők csak kapkodták a fejüket a sok kiesőt látva: Pace, Scheckter, Nicholson, Morgan, Hunt, Wilson Fittipaldi, Donohue, Watson, Mass, Lauda, Depailler, Jarier, Brise és Henton egymás után csúszott ki, legnagyobb részük ugyanabban a kanyarban – a sportbíróknak nem egyszer menekülnie kellett az érkező versenygépek elől. Elképesztő jelenet volt, nem csoda, hogy a versenyt végül piros zászlóval félbeszakították.
Ekkor már mindössze öt autó volt a pályán: Emerson Fittipaldi nyert, Vittorio Brambilla hatodik lett, Alan Jones a 10., Mario Andretti a 12., Clay Regazzoni pedig a 13. helyen zárt. A többiek egytől egyig a pálya mellett voltak a félbeszakítás pillanatában, a végeredményt végül az 56. kör alapján állapították meg – melyet egyedül Fittipaldi teljesített, bár hatan is megkezdték. Az eredmény egyébként csak három nappal később vált hivatalossá, a Ferrari ugyanis megpróbálta elérni, hogy az 54. kört tekintsék az utolsónak, amikor még mindkét autójuk futott – bár pontot ebben az esetben sem szereztek volna...
Ez volt Emerson Fittipaldi karrierjének utolsó győzelme, miután a szezon végén elhagyta a McLarent, hogy a családi vállalkozásban működő Copersucar Fittipaldinál vezessen tovább. Két dobogót még itt is fel tudott mutatni, a legszebb pillanat kétségkívül 1978-as hazai második helye volt, de a győzelem már elérhetetlen maradt számára.
