A drámaian alakuló Kanadai Nagydíjat követően Ayrton Senna hatalmas előnnyel érkezhetett Mexikóba 1991-ben, hiszen 40 egységgel vezette a tabellát a 16 pontos Nelson Piquet előtt, aki megörökölte Nigel Mansell utolsó pillanatban eldobott győzelmét. Nem volt azonban száz százalékos állapotban a brazil, hiszen egy jet ski-balesetben megsérült a két verseny között, az időmérőn pedig óriási bukott a címvédő – szerencsére sértetlenül megúszta.
Az első sort a Williams sajátította ki, így egymás után másodszor sikerült elvenni a pole-t a McLarentől – a wokingiak egyébként augusztusig nem térhettek vissza az első rajtkockába. Senna a harmadik rajtkockába került, majd mögötte nagyjából érvényesült a papírforma, de kiemelendő Olivier Grouillard, aki a szenzációs 10. helyre kvalifikált a Fondmetallal – ez lett a csapat rövid történetének legjobb rajthelye.
A rajt nagyon nehezen alakult, csak harmadjára sikerült elengedni a futamot. Először egy tűzoltó zavarta meg a startprocedúrát, aki úgy hitte, hogy tüzet lát JJ Lehto Dallarájának hátulján, s ezért a pályára ugrott, majd Grouillard fulladt le a megismételt rajtnál – így elveszítve kiváló indulási pozícióját.
Harmadjára aztán elindultak, Patrese viszont nagyon elrontotta a startot, s csak negyedikként fejezte be az első kört Mansell, Alesi és Senna mögött. Az olasznak azonban ezen a napon nem lehetett ellenfele, s először a Ferrarit és a McLarent vadászta le, majd végül a túlmelegedéssel küzdő Mansellt is megelőzte, s a 15. kört már az élen zárta. Patrese fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg karrierje negyedik futamgyőzelmét, bár Mansell végül felzárkózott rá, Sennának közel egy percet adott.
Emlékezzünk még meg egy nagy búcsúzóról: a mai napig ez volt az utolsó F1-es futam, ahol Porsche-erőforrás dobogott egy autóban. A Footwork ugyanis a következő versenytől kezdve már a Hart által átalakított Cosworth-motorokkal szerepelt, így a Porsche Michele Alboreto motorhibájával és Stefan Johansson sikertelen kvalifikációjával köszönt el a királykategóriától.
