Ma ünnepli születésnapját Maximilian Alexander Chilton, akinek csupán rövid karrier jutott osztályrészül a királykategóriában, s igazán nem adódott lehetősége megmutatni, mennyire jó versenyző, hiszen balszerencséjére csapattársa generációja egyik legkiemelkedőbb tehetsége, Jules Bianchi volt, míg a Marussiával nemigen volt lehetősége másokkal összemérni tudását.
Az persze árulkodó lehet, hogy bár három-három esztendőt töltött a brit Formula-3-ban és a GP2-ben is, egyik szériában sem tudott dobogóra állni a szezonvégi összetettben, sőt futamgyőzelem is mindössze három jutott neki e hat év alatt, pole-pozíció viszont nyolc, azaz egy körön valamivel sikeresebb volt, mint versenykörülmények között.
Chilton első F1-es szárnypróbálgatásaira a Force India színeiben került sor 2011-ben, előbb egy egyenesfutásos aerodinamikai teszten, majd a novemberi fiatal versenyzőknek rendezett gyakorláson Abu Dhabiban. A következő ősszel a Marussiához került, ahol teszt- és tartalékpilóta lett, sőt Abu Dhabiban az első szabadedzésen is ő vezethette az autót. Ebben az évben, 2012-ben teljesítette legjobb GP2-es szezonját, ahol két főversenyes győzelemmel a negyedik lett Valsecchi, Razia és Gutierrez mögött, de például van der Garde, Leimer, Ericsson, Nasr és Palmer előtt.
A Marussia 2012 decemberében jelentette be, hogy a következő idényben Chilton lesz Timo Glock csapattársa, de márciusban már Jules Bianchi partnereként készülhetett a szezonra, miután Glock közös megegyezéssel távozott a csapattól, míg a helyére szerződtetett Razia nem tudta teljesíteni szponzori követelményeit. Bianchi mellett Chilton nem igazán tudta megvillantani tudását, s végül az utolsó helyen zárta a bajnokságot – legjobb eredményét a számos kiesőt hozó monacói futamon ért el, ahol 14. lett.
Chilton egyvalamivel mégis kitűnt a tömegből, hiszen a szezon során egyedüliként egyetlen futamon sem esett ki, s ezzel ő lett az első újonc, aki ezt a bravúrt végrehajtotta. Egyébként sem sokan mondhatják el magukról, hogy egy teljes szezont teljesítettek kiesés nélkül: Michael Schumacher 2002-ben, Nick Heidfeld 2008-ban, Kimi Raikkönen pedig 2012-ben tudta felmutatni ezt a bravúrt. Miután Chilton a következő idény első hat versenyén sem esett ki, zsinórban 25 alkalommal ért célba, ami az ötödik leghosszabb ilyen széria az F1 történetében Heidfeld, Raikkönen, Alonso és Rosberg után.
A nagy menetelés aztán dicstelen véget ért: a 2014-es Kanadai Nagydíj első körében Chilton saját csapattársával ütközve esett ki a futamról, Bianchit is kiütve a versenyből. Az ősszel aztán keserű véget ért F1-es karrierje: a Japán Nagydíjon Bianchi súlyos, később végzetesnek bizonyuló sérüléseket szenvedett, csapata pedig nem sokkal később csődbement. Max Chilton utolsó versenye az Orosz Nagydíj volt, melyet a felfüggesztés hibája miatt feladni kényszerült.
A brit a következő szezonban a Nissan katasztrofális LMP1-projektjéhez csatlakozott, s Pla és Mardenborough partnereként részt vehetett a Le Mans-i 24 óráson. Időközben az Indy Lightsban is kipróbálta magát, ahol ígéretes teljesítményt nyújtott, s a GP2 óta először futamgyőzelmet is szerzett, majd élete első oválos IndyCar-futamán, Phoenixben egy hetedik hellyel vétette észre magát.
