Az egyik legrövidebb nevű Formula-1-es pilóta, Teo Fabi – keresztneve teljes formájában Teodorico – 1955-ben született ezen a napon, ifjúként az alpesisí sportjának hódolt, majd a motorversenyzés kötötte le. Hat évvel fiatalabb öccse, Corrado Fabi hatására összpontosított a négykerekűekre. 20 éves volt, amikor gokart Európa-bajnok lett, két évre rá pedig Formula Ford 1600-as olasz bajnok. Újabb három szezonnal később harmadikként zárta a Formula-2-t, így 1981-ben az F1 kapujában találta magát, valószínűnek tűnt, hogy a RAM March csapat szerződteti le.
Az ülést azonban Derek Daly kapta, Teo Fabi egyéves amerikai CanAm-kitérő után 1982-ban mutatkozhatott be a királykategóriában, a Toleman istálló színeiben. Rögtön az első versenyén kivívhatta társainak rosszallását, a Dél-Afrikai Nagydíjon ugyanis csapatfőnöke nyomására hátat fordított a versenyzői sztrájknak – a pilóták az új szuperlicensz-szabályok ellen tiltakoztak, ám sikerült megegyezni, így a verseny rendben lezajlott, igaz, Fabi nélkül, aki kvalifikálni sem tudott.
Ebben az évben a korszak két olasz nagyságával, Michele Alboretóval és Riccardo Patresével megnyerte a nürburgringi 1000 mérföldes versenyt, Formula-1-es szereplése azonban kevésbé volt maradandó: 14-ből hét versenyre nem kvalifikált, hatszor kiesett, csupán egyszer ért be a célba, de akkor is olyan nagy körhátrányban, hogy nem rangsorolták.
A sikertelen bemutatkozás után ismét az Egyesült Államokban találta magát, ezúttal már a CART szériában. Ez az újonc szezon egészen más képet mutatott: pole-ból indult az Indy 500-on, az év második felében négy futamot is megnyert, így az összetettet másodikként zárta, alig néhány ponttal lemaradva Al Unsertől.
Fabi aláírta szerződéshosszabbítását a Forsythe Racinggel, mikor a Brabham csapatfőnöke, Bernie Ecclestone ajánlatot tett neki: a kétszeres világbajnok, Nelson Piquet mellé csatlakozhatott a címvédő alakulatban. Fabi végül egyedülálló megállapodást hozott tető alá: mind a CART-ban, mind a Formula-1-ben elvállalta a versenyzést. Azon a három F1-es nagydíjon, amelyeken nem tudott részt venni, öccse, Corrado vezetett helyette, aki mögött egy szezonnyi tapasztalat állt az Osellával. Teo épp egy amerikai pályán, Detroitban szerezte meg első dobogós helyezését a 23. rajtpozícióból indulva, egyben ezek voltak első pontjai is. Az év második felében lemondott az IndyCar-szezonról.
Egy személyes tragédia, édesapja halála miatt azonban még az évad vége előtt felhagyott a Formula-1-es versenyzéssel, hogy átvegye a családi zsírkőbánya igazgatását. Fél évig tartott időszakos visszavonulása, az 1985-ös szezon negyedik versenyén tűnt fel újra, ezúttal a Toleman színeiben. Ebben és a következő évben – mialatt a csapat Benettonná alakult – Fabi időről-időre felhívta magára a figyelmet egy-egy kiugró eredménnyel a gyors, kevésbé technikás pályákon, háromszor is pole-pozíciót szerzett (Hockenheimben, az Österreichringen és Monzában), eredményre azonban egyiket sem tudta váltani. Majdnem harminc versenyből csupán hetet fejezett be, és összesen 2 pontot gyűjtött 1985-ben és 86-ban.
A következő idényben javult az immáron Ford-motoros Benetton megbízhatósága: Fabi nem szerzett pole-pozíciót, viszont az Osztrák Nagydíjon második dobogóját gyűjtötte be. Bajnoki 9. helye és 12 pontja eddigi legjobb eredménye volt, azonban ez bizonyult utolsó szezonjának is a legnagyobbak között. Utolsó versenyén, Ausztráliában csapattársán, Thierry Boutsenen vezette le csalódottságát, amiért nem hosszabbították meg szerződését: a kék zászló és csapatutasítás ellenére sem engedte el az őt lekörözni készülő belgát. Mikor a futam után ezt kollegája szóvá tette, ő a fejéhez vágta: „akkor gyere vissza, ha lesz pole-pozíciód.” Boutsennek később nemhogy pole-pozíciója, hanem három futamgyőzelme is lett, aminek Fabi sosem került közelébe.
1988-ban ismét a CART-ban szerepelt: egy kisebb megszakítással 1996-ig versenyzett itt, újoncként elért eredményeit azonban nem tudta megismételni, csupán egy további győzelmet szerzett. Sportautókkal annál sikeresebb volt: 1991-ben megnyerte a világbajnokságot a Jaguarral, ebben az idényben harmadik lett a Le Mans-i 24 óráson, melyet két évvel később a Peugeot-val másodikként zárt. 41 évesen vonult vissza, jelenleg Corradóval családi vállalkozásban érdekelt, fia, Stefano pedig szintén versenyzett – a brit Formula-3-ig jutott.
