Az 1977-es Dél-afrikai Nagydíj a szezon harmadik versenyhétvégéje volt, és abban hasonlított a Dél-Amerikában rendezett előző kettőre, hogy itt is a címvédő James Hunt szerezte meg a pole-t a McLarennel. A britnek az előzőek egyikét sem sikerült győzelemre váltania, és ezúttal is csak az első hat körben állt az élen, mielőtt megelőzte őt egy Ferrari.
A mellőle az első sorból rajtoló Carlos Pace visszaesett a startnál, Niki Lauda azonban Hunt nyomában maradt és le is vadászta riválisát, ezáltal első alkalommal vezetett F1-es versenyt, amióta felépült és visszatért előző évi németországi balesetéből. További tíz kör elteltével aztán Hunt újabb pozíciót veszített Jody Scheckterrel szemben, ami tovább nyomatékosította, hogy a McLaren nem rendelkezik a kellő nyers tempóval ahhoz, hogy önerőből az élen maradjon.
A viszonylag eseménytelen kezdés után aztán derült égből villámcsapásként következett be a tragédia a 22. körben, amelyben a Shadow két autója játszotta a hálátlan főszerepet. Renzo Zorzi üzemanyag-probléma miatt a pálya szélére húzódott és leparkolt autójával, a pályabírók azonban az út túloldalán tartózkodtak. Ketten az olasz segítségére siettek, ám nem látták be teljes egészében az egyenest az abban található törés miatt. Abban a hitben, hogy biztonságosan átkelhetnek, futni kezdtek a másik oldal felé, ekkor azonban a gyors kanyarból előbukkant az egymással csatázó Hans-Joachim Stuck és Tom Pryce. A nagy sebesség és a váratlan helyzet miatt már egyik félnek sem volt ideje reagálni, így Pryce Shadow-ja elütötte az egyik pályabírót, a 19 éves Frederick Jansen van Vuurent, a balszerencsét tetézve pedig az ő kezéből kieső tűzoltó készülék pont Pryce fejéhez csapódott. Mindkét érintett azonnal életét vesztette, ám Pryce lába a gázpedálon maradt, így a Shadow a Crowthorne kanyarig meg sem állt, ráadásul út közben magával sodorta Jacques Laffite Ligier-jét is.
Az elhaladó riválisok látták ugyan, hogy baleset történt, de annak súlyosságáról mit sem sejtettek, az akkori szokások szerint pedig a verseny leállítása nem igazán szerepelt a lehetőségek között. A következményeket ekkor Lauda is még csak annyiban érezte, hogy egy Pryce autójáról leszakadt elem beszorult Ferrarijának hűtőjébe, ezzel kissé akadályozva a levegő áramlását és felhevítve a motort, valamint annak tartozékait. Az osztrák azonban óvatosan vezetve el tudott jutni elsőként a célba, amivel balesete óta először tért vissza a csúcsra, végleg rácáfolva azokra, akik őrültségnek tartották visszatérését. A dobogó második fokára is egy meglepetésember állhatott fel, hiszen Scheckter a szezonnyitót megnyerő kvázi-újonccsapat, a Wolf színeiben tette ezt meg. Harmadik helyen pedig a Huntot a hajrában szintén megelőző Patrick Depailler zárt, aki a hatkerekű Tyrrell azévi első célba érkezését ünnepelhette meg dobogóval.
A pódiumon persze végül nem volt nagy az örömködés. Lauda ugyan az autóból kiszállva kijelentette, hogy eddig ez volt pályafutása legnagyszerűbb győzelme, ám amikor a díjátadóra menet közölték a pilótákkal kollegájuk halálhírét, a sportra ismét rátelepedett az a komor hangulat, ami akkoriban egyáltalán nem volt szokatlan ebben a közegben. A 27 éves Tom Pryce tragédiája által egy olyan brit távozott idő előtt, akinek sokan sikeres pályafutást jósoltak.