Az első Formula-1-es világbajnoki USA Nagydíjat 1959-ben rendezték, méghozzá szezonzáróként, s az egyetlen sebringi futam egy drámai bajnokavatást hozott. Három versenyző, Jack Brabham, Stirling Moss és Tony Brooks is a végső győzelem reményében érkezett meg a tengerentúlra, s a végső győzelem sorsa az utolsó pillanatig nyitott volt a versenyen, mely egészen az 1994-es Monacói Nagydíjig az utolsó volt, melyet világbajnok nélkül rendeztek meg.
Ezúttal viszont nem a december 12-i futamról, hanem az egy nappal korábbi időmérő edzéssel foglalkozunk, ahol két amerikai versenyző is alaposan felborzolta az európai ászok kedélyeit – és most nem a jó teljesítményre kell gondolni. Az egyikük Rodger Ward volt, az Indy 500 azévi győztese, aki egy Kurtis-Offy midgettel nevezett be a versenyre, mely teljesen más technikai specifikációval rendelkezett, mint az F1-es gépek.
John Cooper később így idézte fel az amerikai nagymenő keserű ébredését, aki az első edzés előtti éjszakán közölte a terveit velük a hotelben, ahol megszálltak: „A csapat hamar felismerte, hogy nem tudja meggyőzni őt. Ward nem tágított: Tudom, mire képes egy midget, a kanyarokban gyorsabb bármelyik európai versenyautónál. Az egyenesekben ti tesztek a gyorsabbak, de a kanyarokban esélyetek sem lesz. Sebring pedig tele van kanyarokkal, nem?”
„Az európaiak megdöbbenésére Ward autója átment a technikai ellenőrzésen, talán az Indianapolisban szerzett hírneve miatt” – folytatja az elbeszélést Cooper. „Aztán eljött az első szabadedzés, s az első körben Bruce McLaren és Jack Brabham Warddal egyszerre érkezett meg az első kanyarba. A farmotoros autók keresztülszáguldottak a kanyaron, Ward viszont szinte állva maradt. Később megrázta a fejét, és ezt mondta: El kell ismernem, ezek az európai buggy-k gyorsan veszik a kanyarokat!”
Az időmérő edzésen Ward természetesen utolsó lett, a pole-pozíciós Mosstól 43, 8 másodpercet kapva. Egy másik amerikai viszont odakerült az élmezőnybe, tegyük hozzá gyorsan, nem akármilyen körülmények közt. Az időmérő végeztével ugyanis még Moss, Brabham és Brooks állt az első három helyen, ám az éjszaka során a következő tavaszon Silverstone-ban életét vesztő Harry Schell odakerült a harmadik helyre Moss és Brabham mögé.
Schell az utolsó pillanatban futott 3 perc 5,2 másodpercet ezzel kereken hat szekundumot javítva addigi legjobbján. A többi csapat azonnal tiltakozni kezdett, mindenekelőtt a Ferrari, akik bajnokesélyes versenyzőjét, Brookst ezzel letaszították az első rajtsorból, s egészen a futam kezdetéig nem is ült el a botrány. Schell nem tudta megtartani jó helyét a rajtot követően, egy kör után már csak a 8. helyen állt, s rövidesen fel is adta a futamot.
Hogy mi történt, az csak a verseny után derült ki: Schell utolsó körén az MG-híd és az S-kanyarok közt jobbra fordult egy szervizútra, melynek másik vége a Warehouse-egyenes végén csatlakozott be a pályára. Így aztán az edzés végi csúcsforgalomban észrevétlenül vághatta le a pálya egy jelentős részét, s lépett előre a 11.-ről a 3. pozícióba...
