Keke Rosberg pályafutása elég jól ismert a Formula-1 rajongói között: a bajszáról összetéveszthetetlen versenyző volt a királykategória első Repülő Finnje, az északi ország első világbajnoka, aki 1982-ben, az egyik legkülönlegesebb szezonban győzött le mindenki mást: 16 futam alatt 11 versenyző győzött, Rosbergnek egyetlen elsőség is elegendőnek bizonyult, hogy megkaparintsa a Williams csupán második vb-címét. Ő maga korábban sosem nyert nagydíjat, és később is csak egyszer: a sikeresebb – habár 1982-nek nyomában sem érő – williamses évek után átpártolt a McLarenhez, ahol egyetlen szezont és az Alain Prosttól elszenvedett csúfos vereséget követően 1986 végén szögre akasztotta a bukósisakot.
Ekkor volt egyéves fia, a későbbi világbajnok Nico, aki nélkül talán Kekéről sem esne ennyi szó, hiába volt az egyik legnagyobb egyéniség a maga korában. Ami ugyanis a statisztikát illeti, összesen 5 futamgyőzelmével nem éppen az örökranglista elején áll. Cikkünk azonban nem a pályán nyers tempójáról és merész vezetéséről ismert finn eredményeiről szól, hanem az 1948. december 6-án született pilóta személyiségébe próbálunk betekintést nyújtani.
Nicóról több alkalommal kiemelték már, mennyire szorgalmas versenyző, aki inkább kitartásának és alázatos munkájának köszönheti, ameddig eljutott, semmint az ösztönös tehetségnek, ellentétben csapattársával, Lewis Hamiltonnal. A brit kicsapongásaival ellentétben ő a kiegyensúlyozott privát élet híve, aki a hétköznapokat is a versenyzésnek rendeli alá. Nem is gondolnánk, mennyire különbözött tőle harminc évvel ezelőtt apja.
Keijo Erikbe – később kezdte el magát Kekének nevezni, hogy könnyebben megjegyezzék nevét – vele ellentétben nem sok alázat szorult, és elhagyhatatlan cigarettája sem az ideális sportolói életformáról tanúskodott. Ezzel ellentétben azonban kiemelkedő intelligenciával és dörzsöltséggel bírt. Annak ellenére, hogy csupán 29 évesen mutatkozott be a királykategóriában, azon nagyon kivételesek közé tartozik, akik első futamuktól fogva egy vasat sem költöttek a versenyzésre, sőt, még nem kevés pénzt is csinált belőle.
Hogyan lehetséges ez? Keke nem lazsált, 1978-ban például 41 versenyen indult öt kontinensen, de emellett korát megelőzve marketingeszközt kreált magából, és az autón, valamint overallon található hirdetési felületek áruba bocsátásán kívül maga is részt vett különböző produktumok eladásában. Ennek köszönhetően tetemes vagyont halmozott fel már 33 éves korára: magánrepülője, müncheni háza, angliai, ausztriai és ibizai nyaralója volt, mielőtt még bármelyik élcsapatnál vezetett volna.
A williamses évek – kapásból egy világbajnoki címmel indulva – alighanem jócskán megduzzasztották vele született önbizalmát. „Beképzelt fattyú vagyok” – mondta önmagáról egyszer, „és tisztában vagyok vele.” Kiváló példa erre átigazolása a McLarenhez 1986-ban. Niki Lauda utódjaként lett a címvédő Alain Prost csapattársa, és meg volt róla győződve, hogy csodát tesz az új istállóban. Helyette egyetlen alkalommal állt dobogón, miközben Prost elhódította második vb-címét. Rosbergnek sikerült legelső tesztjén összeakasztania bajszát a McLaren technikai igazgatójával, John Barnarddal, akinek szavára mindenki parancsként tekintett – legalábbis addig.
„Azt kell mondanom, hogy megdöbbentett Keke pimasz magabiztossága a riói teszten” – mondta annak idején Prost, aki annak ellenére, hogy maga is világbajnok volt, tiszteletet tanúsított új csapattársával szemben. „Nem úgy viselkedett, mint más, McLarenhez érkező versenyzők, akik szerény elvárásokat fogalmaztak meg, és hálásak voltak a lehetőségért. Ő például fittyet hányt John tanácsára, hogy óvatosabban kéne megtennie az első néhány kört. Ehelyett azonnal rálépett a gázra, és annak rendjén már a második köre közepén lerepült az útról. Az autó csúnyán összetört, és nem hiszem, hogy attól fogva Keke és John egymás szemébe néztek.”
Elég beszédes, hogy bár Rosberg visszavonult a szóban forgó szezon végén, Prosttal szembeni veresége sem volt elegendő arra, hogy letörje a szarvát. Úgy véli, Barnard talán ráunt állandó panaszkodására, és a későbbiekben nem hallgatott rá. „Továbbra is úgy gondolom, hogy alapvetően én voltam a leggyorsabb versenyző 1986-ban, és egész biztosan megdolgoztattam volna Alaint a pénzéért, ha az autó egyensúlya másmilyen lett volna. Egyedül Adelaide-ben kaptam rendesen viselkedő kocsit, és a zsebemben is volt a verseny, amikor defektet szenvedtem” – idézte fel a McLaren oldalának évtizedekkel később Rosberg.
