DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Retro

F1-Archív: Bombafenyegetés Spában

Milyen hírekről olvashattunk augusztus 28-án? Maldonado Hamiltont kritizálta, a Volkswagen érkezéséről pletykáltak, Justin Wilson jövője a királykategóriában kétségbe került, Ecclestone-ból pedig pénzt akartak kizsarolni.

2013: Heikki Kovalainen nem hajlandó fizetős versenyző lenni. A finn kijelentette, nem próbál meg pénzzel bekerülni egyetlen csapathoz sem, még ha ez azt is jelenti, hogy 2014-ben nem talál magának ülést. (Nem is talált.)

2011: Pastor Maldonado Lewis Hamiltont kritizálta – úgy véli, a brit versenyző nem koncentrál eléggé a futamokon – miután a McLaren-pilóta a negyedik helyért csatázva esett ki a Belga Nagydíjról, látványos balesetet elszenvedve. Az időmérőn Hamilton még Maldonadóval ütközött, de csak a venezuelait büntették meg.

2010: Mark Webber szerzett pole-pozíciót Spában, a kvalifikáción, amelynek végén eső biztosította be elsőségét. A végső rajtrácshoz azonban alapos számolásra volt szükség: Michael Schumacher, Nico Rosberg, Timo Glock és Sebastien Buemi is büntetéseket kapott.

2009: A Felipe Massát helyettesítő Luca Badoer a Q2-be jutna második ferraris versenyén, Spában, annak ellenére, hogy a pénteki szabadedzéseket leglassabbként zárta.

2008: Kimi Raikkönen sportszerűen be fog állni a világbajnokságért csatázó Felipe Massa mögé, ha erre lesz szükség. A kijelentés egyetlen szépséghibája, hogy nem az utoljára áprilisban versenyt nyerő finn pilóta, hanem a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali tette.



2006: Nem változtatja meg az embert első futamgyőzelme – jelentette ki Jenson Button, aki a Hungaroringen törte meg hosszú nyeretlenségi sorozatát. „Mindig is elég önbizalmam volt, ha nincsen, nem nyersz versenyt. Unom, amikor az emberek arról beszélnek, az első győzelem megváltoztat téged. Igazából semmi sem változik, és nem is szabad változnia” – mondta a Honda versenyzője.

2005: Michael Schumacher menedzsere, Wili Weber úgy véli, a német pilóta a következő év márciusában dönti el, folytatja-e pályafutását 2007-ben is. Azt viszont tagadta, hogy a választás függne pénzügyi tényezőktől.

2004: Bár az elő-kvalifikáción Michael Schumacher dominált, a pole-pozíciót Jarno Trulli (Renault) vitte el 0,072 másodperccel a Ferrari-pilóta elől, aki Spában idén másodszor rajtolhat az élről. Az első alkalommal, Monacóban nyerni is tudott.

2003: Justin Wilson Formula-1-es jövője kétséges. A brit versenyző a Német Nagydíjon csatlakozott a Minarditól a Jaguarhoz, de lehetséges, hogy a csapat 2004-ben inkább egy fizetős versenyzővel folytatja a szerződéssel rendelkező Mark Webber oldalán.

2002: Csatlakozik a Volkswagen a Formula-1-hez? A német óriás a Sauber motorszállítója lehet, amely jelenleg Ferrari-erőforrásokat használ – a kis svájci istálló örülne egy ilyen együttműködésnek.

1999: Ez lehet az utolsó F1-es nagydíj Spában. Állítólag Bernie Ecclestone közölte a szervezőkkel, úgy döntött, kiszórja a történelmi helyszínt a naptárból – a dohánytermékek reklámozásának belgiumi tilalma miatt.

1998: Bombafenyegetés a Belga Nagydíjon: egy helyi lap névtelen levelet kapott, amely azt követelte Ecclestone-tól, hogy 250 ezer dollárnak megfelelő összegnek megfelelő frankot utaljon át egy szudáni szervezet számlájára – különben az F1-es versenyt támadás éri. Történt egy másik figyelmeztetés is, amely arra irányult, hogy Michael Schumacher Ferrariját szabotálni fogják. A Scuderia bokszát a szokásosnál nagyobb erőkkel őrizték a hétvégén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: