Még a Formula-1 megszületése előtti időkben, 1939. augusztus 20-án járunk, amikor már zsinórban hatodik éve rendezték meg a Svájci Nagydíjat a Bernhez közeli Bremgartenben. Az elmúlt évek során a két nagy német gyártó, a Mercedes és az Auto Union annyira felerősödött, hogy a gyengébb technikával rendelkező riválisaik már nem nagyon rúghattak labdába.
A svájci szervezők tartva attól, hogy emiatt távol maradnak az olasz gyártók és foghíjas mezőny fog körözni a hét kilométeres pályán, egy rendhagyó lebonyolítást találtak ki, amivel vonzóvá tették a részvételt az Alfa Romeók és Maseratik számára is. Eszerint két előfutamot rendeztek, egyet a GP autók számára, ami többségben a 3 literes motorral rendelkező német autókból állt, egyet pedig az úgynevezett Voiturette osztálynak, amiben a kisebb, 1,5 literes Alfák és Maseratik futottak. Végül a két előfutam legjobbjai egy közös döntőben mérkőztek meg egymással.
A Voiturette kategóriát könnyedén nyerte a már akkor is az Alfa Romeo kötelékében lévő Giuseppe Farina, míg a GP kategóriában a Mercedes bizonyult erősebbnek, akik Hermann Lang, Rudolf Caracciola és Manfred von Brauchitsch révén megszerezték az első három helyet az előfutamban.
A döntőben így ők hárman indultak az első sorból, míg a másik kategória legjobbja, Farina csak a 7. rajthelyet kapta meg. A verseny napjára megérkezett az eső a pályára, a burkolatot képező macskakövek nedvessé válása pedig rendkívül csúszós felületet eredményezett. Lang a rajt után elhúzott az élen, ám az első kanyarokat követően a második helyre nagy meglepetésre Farina lőtte előre magát. Még nagyobb megdöbbenést keltett, hogy a jóval gyengébb technikával rendelkező olasz körökön át maga mögött tudta tartani a sarkában toporgó Mercedeseket, akiknek tempófölényéről az is árulkodott, hogy eközben Lang körönként több másodperccel növelte előnyét az élen.
Az eső lassan alábbhagyott, és 15 perccel a rajt után Caracciolának végre sikerült utat találnia a remekül védekező Farina mellett. Az olasz azért a többiek számára sem adta könnyen magát, így von Brauchitsch, Hermann Müller és Tazio Nuvolari is sok időt veszített még mögötte, ami meg is fosztotta őket egy jobb eredmény elérésének lehetőségétől.
Egyedül Caracciolának volt még esélye harcba szállni a győzelemért, és elkezdte ledolgozni tetemes hátrányát Langgal szemben. Ez sikerült is, miután korábban a Mercedes csapatfőnöke, Alfred Neubauer óvatosságra kérte élen álló pilótáját, noha a történet szerint a leintéshez közeledve Lang felesége is megjelent a célegyenesben, hogy a veszélyt látva gyorsabb tempóra buzdítsa férjét. Talán ez segített, talán enélkül is meglett volna, az utolsó kört mindössze két másodperces előnnyel megkezdő Lang mindenesetre a verseny legjobb körét megfutva haladt át a kockás zászló előtt, így megnyerte a futamot Caracciola és von Brauchitsch előtt, hármas Mercedes-győzelmet aratva. Farina végül a 7. helyig csúszott vissza, de emberfelettinek tartott teljesítményét így is sokan méltatták.
Az 1939-es Svájci Nagydíj két szempontból is mérföldkövet jelentett az autóversenyzés történetében. Egyrészt hosszú időre itt aratott utoljára nagydíjgyőzelmet német versenyző német autóban, ugyanis legközelebb ez csak Nico Rosbergnek sikerült a Mercedesszel a 2012-es Kínai Nagydíjon. Másrészt pedig ez volt az utolsó igazi nagy csata az autógyártók között Európában a második világháború kitörése előtt. Szeptember 3-án ugyan megrendezték még az első Belgrádi Nagydíjat, a hétvége kezdetekor azonban már érződött a háború előszele, és a feszült hangulat miatt mindössze öt autó részvételével zajlott le a futam.
