A világbajnokság első éveiben az Európán kívüli országok közül Argentínából érkezett a legtöbb pilóta a sportba. Az autóversenyzés már akkor is igencsak népszerű volt a dél-amerikai államban, amit persze tovább fokoztak Juan Manuel Fangio és Jose Froilan Gonzalez korai F1-es sikerei. 1954-ben már az ország tizedik versenyzője debütált a mezőnyben, ekkorra pedig már saját nagydíjuk is volt az argentinoknak.
A babérokat persze főként Fangio és kisebb mértékben Gonzalez aratták le, a többiek főként csak beugróként tűntek fel - egy kivétellel. A 20-as évei végén járó Onofre Marimon (akit az arcbéli hasonlóságok miatt társai Pinocchiónak szólítottak) különleges tehetségről tett tanúbizonyságot, ráadásul Fangio is védencévé fogadta őt, hiszen jó esély volt rá, hogy a nagyok visszavonulása után Marimon folytathatja majd az argentin sikereket.
1953-ra a Maserati szavazott neki bizalmat, így közvetlenül Fangio oldalán tanulhatott, és Spában, pályafutása második F1-es futamán fel is állhatott a dobogó harmadik fokára. 1954-ben aztán Fangio átigazolt a Mercedeshez, Marimon viszont maradt a Maseratinál, ahol jó helyzetbe került ahhoz, hogy idővel a csapat elsőszámú pilótájává váljon. A műszaki hibák ugyan nagyrészt megakadályozták őt az erős szereplésben, de abban az évben Silverstone-ban ismét össze tudott hozni egy harmadik helyet, közvetlenül Fangio előtt célba érve.
Két héttel később a Nürburgringen rendezték a következő futamot, amelyen viszont váratlanul véget ért egy ígéretes karrier. A rajtsorrendről döntő edzésen Marimon az Adenauer-híd felé tartó lejtőn elveszítette az irányítást autója felett. Nem tudott befordulni az éles balkanyarba, ehelyett a Maserati lecsúszott a pályáról, egy meredek szakaszon többször is megpördült, majd egy árokban, fejtetőre állva landolt. Marimont ugyan kimentették az autóból, de pár perccel később a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A legenda szerint a fiatal argentin pilóta az edzés előtt is Fangiótól kért tanácsot azt illetően, hogy milyen íveket használjon a pálya egyes pontjain, mire a Maestro azt tanácsolta neki, hogy néhány edzéskörben kövesse őt, és lesse el tőle a mozdulatait. A tragikus baleset akkor történt, amikor később Marimon egyedül hajtott ki a pályára, és a korabeli hírek arról is beszámolnak, hogy utólag Fangio negyedik fokozatban találta a rommá tört Maserati váltóját, miközben azt a kanyart harmadikban kellett volna bevenni. Arra azonban sohasem derült fény, hogy vezetői hiba vagy fékhiba okozta-e a balesetet.
Honfitársuk elvesztése megrázta Fangiót és Gonzalezt, akik fontolóra vették a verseny kihagyását is, ám végül mindketten ott voltak a rajtnál, és Marimon emlékének adózva kettős győzelmet is arattak. Gonzalez azonban a táv kétharmadánál a bokszba hajtott, és tőle szokatlan módon minden különösebb ok nélkül átadta a volánt csapattársának, a korábban kiesett Mike Hawthornnak, aki behozta a Ferrarit a második helyen. A sejtések szerint Gonzalezt annyira megrázta társa elveszítése, hogy az egész Formula-1-ből kiábrándult, és Marimon halála miatt vetett véget pályafutásának az 1954-es szezon végén - ezt követően ugyanis többnyire már csak hazai futamán állt rajthoz.
Onofre Marimon lett tehát az F1-es versenyhétvégék első halálos áldozata, és az első azon tehetségek közül, akik ilyen tragikus történések miatt nem válthatták be az ígéreteket.
