DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 23. szombat
Retro

Amikor... álmok és lábak törtek

Pályára szaladó pap? Szétrobbanó gumik? A vb-esélyes lábtörése? Győzelem a bokszutcában? Ezek mellett még hat emlékezetes pillanatot gyüjtöttünk össze a silverstone-i F1-es futamok történetéből.

1969 – Stewart vs Rindt – aztán a győztes mindenkit lekörözött…

Az időmérőn történt bukása ellenére a második rajthelyre sikerült kvalifikálnia az ifjú vb-aspiránsnak, Jochen Rindt Lotusa mögé. A tandem már az elejétől kezdve külön kasztot képviselt, az első kör végén három másodpercet adva a mögöttük harmadikként haladó Denny Hulme-nak… A futam nagy részében oda-vissza előzgették egymást, az sem számított, ha egy csoport lekörözés előtt álló versenyzőn kellett átrágniuk magukat, akkor is egymás hátsó szárnyába kapaszkodva űzték-hajtották a másikat a győzelemért. A briliáns csatának egy szerencsétlen hiba vetett véget: a Lotus hátsó szárnyának egyik terelőlapja meglazult, így az osztrák kénytelen volt javítást kérni, majd még egyszer, üzemanyag-felvétel miatt. Így esett, hogy Stewart mindenkinek adott egy kört a célban, de a futam izgalmairól mindent elmond, hogy Maurice Hamilton, az ESPN F1-es szakírója minden idők egyik legjobb futamaként emlékszik vissza a titánok csatájára.

1973 – Scheckter hibája kilenc autó árába került

A negyedik F1-es versenyén induló dél-afrikai számára először adatott lehetőség, hogy végre a pontszerzők között zárjon, lévén a negyedik helyről indult, de nem jutott tovább az első körnél. Amíg az élen Stewart és Peterson gyűrte egymást, a mclarenes hibázott a Woodcote-ban, és keresztbefordulása még nyolc autót rántott magával. Az újrarajtnál egyik sérült járgány sem tudott ott lenni, a megkurtított mezőnyben pedig az élen hajtó kettős addig gyepálta egymást, amíg Peter Revson karrierje egyetlen győzelmét húzta be nevető harmadikként. Érdemes megfigyelni a videó elején, hogy valaki úgy fotózza a rajtot a bokszutca elején, hogy egy fia fal vagy védőkorlát sem védte őt a „szörnyetegektől”. Ó, azok a boldog békeidők!

1985 – Keke Rosberg 17 évig élő rekordot állít fel

Ez így magában nem nagy újdonság, hiszen Emerson Fittipaldi 33 évig volt az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka – mégis, a sportág fejlődésén végigmasírozva hihetetlen, hogy maradhatott egy kör legmagasabb átlagsebessége érinthetetlen ennyi ideig. Keke Rosberg a ’85-ös Brit Nagydíj időmérőjén földbe döngölte ellenfeleit, és először lépte át a 160 mérföld/órás (258 km/h) álomhatárt. A finn versenyző első köre után a bokszban cigarettázva figyelte, ahogy ellenfelei próbálják megdönteni 1:05.967-es körét, de senki sem tudott fölé kerekedni. Ekkor ismét a pályára hajtott, és úgy futott 1:05.591-es időt, hogy el kezdett szemerkélni az első, ráadásul bal első kerekéből szökni kezdett a levegő. Rosberg brutális körének átlagsebességét csak 17 évvel később tudták megdönteni, Juan Pablo Montoya 1:20.264-es idővel és 259,827 km/h-s átlagsebességel hódította el a pole-t a 2002-es Olasz Nagydíjra.



1987 – Mansell megalázza Piquet

Persze a szó eredeti jelentésétől eltávolodva kell érteni a megalázást, de ez legalább a brit pilóta sajátja volt, nem úgy, mint azok a válogatott beszólások, amivel Piquet próbálta gyengíteni riválisát. A pályán kívül mondhat bárki bármit, de az igazán tökös gyerekek az aszfalton mutatják meg, ki is az úr a háznál. Mansell így is tett, és noha év végén nem lett övé a bajnoki cím, hazai környezetben, egy zseniális előzéssel felül tudta múlni a szókimondó brazilt. Másfél körrel a leintés előtt, a Hangar egyenesben előbb kinézett bal oldalt, majd egy hirtelen kormánymozdulattal belülre vágott – Piquet-nek esélye sem volt reagálni. Mansell megnyerte a versenyt, a bokszig viszont nem jutott el, mert autója lerobbant a levezető körön – csoda, hogy majdnem szétszedték a rajongók?

1995 –  Hill nem bír magával

Nyolc évvel titánok harca után ismét a bajnoki cím aspiránsai voltak a főszerepben Silverstone-ban: Damon Hill csúcsra járatta Williamsét az időmérőn, és elcsípte a pole-t Schumacher előtt, de a verseny korántsem alakult a tervei szerint. A páros eltérő stratégiát választott (Schumacher egyszer, Hill kétszer állt ki), az utolsó etapnak pedig szinte fej-fej mellett vágtak neki, ahogy a brit kiszáguldott a bokszból. A 46. körben kerültek egymáshoz a legközelebb, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy a williamses befejezze az elkezdett manővert. A Priory-kanyarban kései fékezéssel próbált meg besurranni a címvédő mellé, Schumacher azonban rázárta az ajtót, a kavicságy pedig mindkettejüket foglyul ejtette. Johnny Herbert első győzelmét aratta, de több embert érdekelt a verseny utáni vagdalkozás – Schumachert Hillt vádolta, aki viszont egyszerű versenybalesetként fogta fel az ütközést, és még Bernie Ecclestone tanácsára sem volt hajlandó bocsánatot kérni riválisától.

1998: Ének az esőben – Schumacher a bokszban nyeri meg a versenyt

Michael Schumacher pályafutását rengeteg botrány és vita kísérte, és egyik legfurcsább pillanata kétségkívül az 1998-as Brit Nagydíj befutója volt. Történt ugyanis, hogy a 43. körben a német pilóta a safety car alatti előzésért 10 másodperces stop/go-büntetést kapott, és a Ferrarinál úgy határoztak, hogy akkor töltik le, amikor már csak méterek vannak hátra a versenyből. Azaz megnyeretik a kétszeres világbajnokkal a versenyt, az a bokszban szeli át a célvonalat, és értetlenkedve úgy tesznek, hogy ők így értelmezték a szabályokat. A verseny utáni kavarodásban senki sem tudta, ki a nyertes, az FIA mégsem meszelte el a maranellóiakat a szabotált befutóért.

1999: Amikor álmok és lábak törtek

Ez végre az az év lehetett volna, amikor Schumacher 20 év után hazaviszi a Ferrarinak a világbajnoki serleget, beteljesítve küldetését, mellyel 1995 telén bízták meg Maranellóban. A hátsó fékek azonban másképp gondolták, és az első körben, mialatt helyet akart cserélni Irvine-nal egy kevésbé remekül elkapott rajt után, a Stowe-ban nyílegyenesen a gumifalba fúródott. Eleinte hiába tűnt úgy, hogy kutya baja sem esett, hiszen rögtön ki akart szállni a rommá tört F399-esből, hosszú mentési procedúra után mentővel kellett elszállítani, és a diagnózis lábtörést állapított meg nála. Hiába a remek forma és az időről időre felröppenő visszatérés, Schumachernek három hónapot és hat versenyt kellett kihagynia – ezzel pedig lőttek a világbajnoki reményeinek.

2003 – „Ember a pályán!”

„Hát vigyék már onnan!” – hogy egy klasszikust idézzünk. Utólag visszanézve elszórakozunk azokon a felvételeken, amikor egy szoknyás ír pap, egy bizonyos Neil Horan „Olvasd a Bibliát! A Biblia mindig igazat mond!”-feliratú táblával a nyakában futott szembe a mezőnnyel a Hangar-egyenesben, de irtózatos tragédiába torkollhatott volna a végül izgalmasan alakuló futam. A betolakodót hamar lekapcsolták, de elég volt ahhoz, hogy megkavarja az eseményeket – a safety car pályára vonult, a két Toyota vezetett, majd Coulthard leszakadó fejvédője miatt ismét összehúzták a mezőnyt – így esett, hogy Rubens Barrichello élete versenyzésével múlta felül Kimi Raikkönent.

2010 – Webbert semmibe nézi csapata

Noha nem mondták ki soha, a Red Bullnak nyilván nagyobb érdeke volt, hogy Sebastian Vettelből faragjon világbajnokot (legalábbis előbb) Mark Webber helyett. Abból a srácból, akit már gyerekkora óta támogattak, abban az évben, amikor a csapat először csinált igazán világverő autót. A Brit Nagydíjra két új első szárnnyal készültek a Milton Keynes-iek, Vettelé azonban egyszerűen leesett a harmadik edzésen, és ahelyett, hogy régit raktak volna fel neki, Webber autójáról leszedték az új elemet, és azt rakták fel a heppenheiminek. A német elsőségével záruló időmérő után Webber azt mondta, hogy „a csapat biztosan örül az eredménynek”, vasárnap viszont az ő napja virradt fel: a rajt után összekoccant csapattársával, aki defekt miatt a vert mezőnyben végzett, Webber pedig megnyerte a versenyt. Legszebb öröm a káröröm, mondhatnánk, Webber pedig a következő fricskát mondta csapatának a levezető körben: „nem túl rossz egy kettes számú versenyzőtől…”

2013 – A Pirelli fekete napja

Lewis Hamilton 2008 után szeretett volna ismét hazai pályán diadalmaskodni, amire minden esélye meg is volt, hiszen a Mercedes titkos gumitesztje után sokkal jobban viselkedtek a Pirellik az Ezüstnyilakon. A fene nagy magabiztosság azonban hamar visszaütött, ugyanis a brit pilóta vált az abroncsderbi első áldozatává: a 8. körben szanaszét rongyolódott gumikkal esett vissza az élről a mezőny végére. Felipe Massa két fordulóval később zúgott ki defektes jobb hátsóval, a 15. körben pedig Jean-Eric Vergne gumija robbant szét a Hangar-egyenesben, szükségessé téve a safety car behívását. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, hirtelen pánik lett úrrá mindenkin, de az újraindítás nem hozott újabb drámát. Az élet viszont nagy rendező, és az addig vezető Sebastian Vettel autója élettelenül gurult a pálya szélére a célegyenesben, mindössze 10 körrel a verseny vége előtt. Ismét jött a safety car, a restart után pedig Perez gumija szakadt szét – a szétrepülő abroncsdarabok majdnem eltalálták a mögötte hajtó Fernando Alonsót. A szoros mezőny izgalmas befutót produkált, Mark Webber mindössze 7 tizeddel maradt el a nevető harmadikként végül győzedelmeskedő Nico Rosberg mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: