Bár az izgalmas 2003-as szezonzárás után mindenki hasonló folytatásban reménykedett, a következő évet a Ferrari minden korábbinál dominánsabb formában kezdte. Michael Schumachert az első öt futamon senki nem tudta megszorongatni a győzelemért, és autójának tempóját ismerve már ekkor szinte zsebben érezhette hetedik bajnoki címét a német. A monacói futam előtt azonban sokan bíztak benne, hogy végre valami váratlan történést hozhat a hétvége, már csak amiatt is, mert a Ferrari hagyományosan sohasem szerepelt kiemelkedően a Hercegség utcáin.
A várt fordulat hamar be is következett, hiszen egy remek napot kifogva Jarno Trulli szerezte meg a pole-t a Renault-val, pályafutása során először. A második Ralf Schumacher lett, akit azonban motorcsere miatt tíz hellyel hátrasoroltak, így helyére Jenson Button lépett fel, mögöttük sorakozott Fernando Alonso, míg az idősebb Schumacher csak a negyedik helyen állt.
A rajtnál Trulli megtartotta a vezetést, Alonso pedig Buttont átugorva feljött mögé, ezzel a csapat hamar egyértelművé tette, hogy a szűk pályán fürge autóival a kettős győzelmet célozza meg. Az első körök azonnal kavarodást hoztak a mezőny közepén, amikor Takuma Sato egy ideje betegeskedő Honda-motorja hatalmas füstfelhővel eldurrant az Uszodánál. A mögötte érkezők vakon tapogatóztak, aminek David Coulthard és Giancarlo Fisichella ütközése lett az eredménye. A Sauber a füstben rászaladt a lassító McLarenre, majd a korlátnak repülve fejjel lefelé állt meg - Fisichellának viszont a haja szála sem görbült, sértetlenül mászott ki az autóból a safety car periódus alatt.
Az első bokszkiállások a 20. kör környékén rendben lezajlottak, és már a másodikakhoz közeledett a mezőny, amikor sorsfordító események láncolata kezdődött meg. A csapattársát folyamatosan üldöző Alonso egy ártalmatlan lekörözésre készült Ralf Schumacherrel szemben, akinek a rajtbüntetés tönkretette a hétvégéjét. A manővert az alagútban akarta véghez vinni, ám túlságosan is a külső ívre hajtott, ahol elvesztette az irányítást a Renault felett, és a falba csapódva összetörte autóját, majd még mielőtt az megállt volna, a spanyol középső ujjával intett a Williams pilótája felé, jelezve ezzel, hogy őt tartja felelősnek a balesetért.
A biztonsági autó a pályára hajtott, de nem telt sok időbe, hogy ismét az alagút kerüljön a figyelem középpontjába. Trulli megejtette második tankolását, Schumacher azonban kint maradt és így az élre került. Ekkor még annak a lehetősége is fennállt, hogy könnyebb autójával a német kellően gyors tud majd lenni ahhoz, hogy utolsó kiállása után a győzelemért is harcba szálljon Trullival, ez az elmélet azonban a vártnál is korábban megdőlt.
Még bent volt a pályán a safety car, amikor Schumacher kitört bal első futóművel bukkant fel az alagút kijáratánál. Mint hamar kiderült, a német egy balszerencsés megmozdulás áldozata lett: a gumik melegítése közben túl keményen fékezett az alagútban, és a mögötte érkező, körhátrányban lévő Juan Pablo Montoya már nem tudott időben reagálni, és hozzáért a Ferrari jobb hátuljához, ami a falba lökte a németet. A megdöbbentő látványt keltő Schumacher visszavánszorgott a bokszba és feladta a versenyt, így ez lett az egyetlen az év első 13 futamából, amit nem ő nyert meg.
A győzelmi trófea ugyanis első alkalommal Jarno Trulli kezébe került, aki az utolsó körökben Button támadásait kivédve érte el elsőként a kockás zászlót, így 11 éve ezen a napon egyetlen Formula-1-es győzelmének örülhetett. Ráadásul mindezt a versenyzői képességek fő mércéjének tartott Monacóban.
