DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 23. szombat
Retro

Retro – „Mindenki azt hitte, hogy meghaltam”

Ez volt Michael Schumacher első ferraris futama, debütált a 107%-os szabály, Villeneuve pedig kis híján győzelemmel mutatkozott be – mégis egy baleset miatt emlékszünk az 1996-os F1-es idénynyitóra.

Ragyogó napsütésben készülhettek a csapatok az 1996-os szezonnyitóra, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjra az Albert Parkban, mely első ízben fogadhatta a világbajnokság mezőnyét. A pole-pozícióba a tengerentúlról érkező újonc Jacques Villeneuve állhatott fel, míg mellé csapattársa, a Michael Schumacher Ferrarihoz igazolását követően az összetett győzelem első számú várományosává váló Damon Hill parkolta le Williamsét.

A második sor a szezont teljesen megújult felállással kezdő Ferrarié lett Irvine, Schumacher sorrendben, akiket a szintén Ausztráliában rendezett szezonzáró hétvégén életveszélyesen megsérülő Mika Hakkinen választott el a maranellóiak előző párosától, az immár a Benetton színeiben versenyző Alesitől és Bergertől. Mindössze húsz autó állhatott rajthoz, miután az újonc Forti két versenyzője, Badoer és Montermini az újonnan bevezetett 107 százalékos szabály értelmében nem vehetett részt a futamon.

A 20 autó közül meglepően hátul, a 19. helyen következett a jordanes Martin Brundle, aki hamarosan főszereplővé lépett elő. A tapasztalt brit jól rajtolt, a hármas kanyarhoz érkezve egy-két pozíciót javítani is tudott, ám a féktávon hatalmas balesetet szenvedett, amikor belerohant az előtte koccanó Coulthard-Herbert párosba. A brit csúcstalálkozóból Brundle jött ki a legrosszabbul: autója a levegőbe repült, többször átfordult tengelye körül, s szabályosan kettétört a bukótérben.


Döbbent csend ereszkedett a pályára, néhány pillanatig attól lehetett tartani, hogy tragédiával kezdődik az 1996-os szezon. Szerencsére hamar megkönnyebbülhettünk, hiszen Brundle sértetlenül mászott ki a felismerhetetlenségig összeroncsolódott versenygépből, s pillanatokon belül már az volt a legnagyobb problémája, hogy időben visszaérjen a bokszba tartalékautójához – a versenyt ugyanis piros zászlóval leintették, s az akkori szabályok lehetővé tették, hogy a balesetet szenvedő versenyzők egy másik autóval újra elrajtoljanak.

„Mindenki azt hitte, hogy meghaltam, pedig egyetlen karcolás sem volt rajtam. Egyáltalán nem volt semmi bajom. Felnéztem, és megláttam a piros zászlót. Ez szerencse, gondoltam, megállították a versenyt!” – idézte fel az esetet a 1 című dokumentumfilmben Brundle, aki a bokszba érve azonnal elkezdte keresni az F1 orvosát, Sid Watkinst, hogy engedélyezze számára az újrarajtolást:

„Beszélnem kellett Watkins professzorral. Mint egy őrült, úgy rohantam hozzá, aztán amikor odaértem, ezt mondta: láttam, futottál vagy háromszáz métert, meg tudod mondani hányadika van ma? Mondtam, hogy március 10, mire ő így felelt: Jól van, akkor irány a tartalékautó!” – folytatta Brundle, aki tisztában van vele, micsoda szerencséje volt: „Kétség sem férhet hozzá, néhány évvel korábban halott ember lettem volna...”

Az új rajt sem alakult túl fényesen Brundle számára, aki ezúttal Dinizzel akadt össze, és kiesett a versenyből. Hamarosan Michael Schumacher is követte őt, a Williamsek pedig végül sima kettős győzelmet arattak – Villeneuve-öt csak egy műszaki probléma akadályozta meg abban, hogy megnyerje élete első F1-es futamát. Rajtuk kívül Eddie Irvine állhatott még fel a dobogóra, aki így egy remek harmadik hellyel mutatkozhatott be új csapatánál a versenyen, mely elsősorban Martin Brundle csodálatos megmeneküléséről maradt örökre emlékezetes...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: