DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Retro

Retro – Senna tömegkarambolt okoz

1984. október 7-én futották az első F1-es nagydíjat az újjáépített Nürburgring pályán. A szezon utolsó előtti versenye fontos szerepet játszott a bajnokságban, és az akkor még Toleman színeiben szereplő Ayrton Senna nevéhez is fűződik egy meghatározó pillanat.

A borús 1976-os évad óta kerülte a mezőny a Nürburgringet, mióta Niki Lauda közel halálos balesetet szenvedett a majdnem 23 kilométeres Nordschleifén. A régi pálya olyan veszélyes volt, hogy semmilyen módosítás nem lett volna elég ahhoz, hogy ismét vendégül láthassa a Formula-1-et: helyette szomszédságában egy teljesen új aszfaltcsíkot húztak fel GP-Strecke néven.

Ironikus módon az új vonalvezetés a régivel ellentétben biztonsági szempontból az F1 egyik legmodernebb versenyhelyszíne lett. Még Lauda tetszését is elnyerte, aki balesete után először tért vissza a Ringre. "Tökéletes helyszín egy nagydíj megrendezéséhez" - vélekedett a McLaren osztrákja. Mivel két hónappal korábban, Hockenheimben már megtartották a Német Nagydíjat, ez a verseny az Európai Nagydíj címét viselte - ez alatt a név alatt a későbbi években is számos futamot rendeztek a GP-Streckén.



Hónapokkal a nagydíj előtt, május 12-én a Nürburgring és Mercedes soha nem látott versennyel ünnepelte a pálya megnyitását. Egyforma Mercedes 190E 2.3-16-okkal húsz egykori és jelenlegi Formula-1-es pilóta állt rajthoz, közöttük nem kevesebb, mint kilenc világbajnok. Jack Brabham, James Hunt, Phil Hill, John Surtees, Stirling Moss, Carlos Reutemann csak néhány név a már nem aktívak közül: de ott voltak az akkori mezőny fenegyerekei is, Lauda, Alain Prost, Elio de Angelis, Jacques Laffite - vagy éppen Ayrton Senna.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Senna, négy F1-es versennyel a háta mögött, három héttel a monacói verseny előtt, ami megismertette nevét a világgal, mennyire kilógott a sorból. Eredetileg nem is őt hívták, hanem Emerson Fittipaldit, a sokoldalú brazil viszont az Indianapolis 500 kvalifikációja miatt nem tudott eljönni, így került a képbe brit F3-győztes honfitársa. Aki második helyet szerzett az időmérőn, majd megnyerte a futamot a bajnokok előtt. Niki Lauda az utolsó sorból előzött végig mindenkit, és jött fel a második helyre.

Az ifjú brazil így kellemes emlékekkel várhatta az Európai Nagydíjat - időközben kétszer a Formula-1 dobogójára állt, a következő szezonra aláírt a Lotusszal, emiatt sikerült is összekapnia a Toleman főnökségével, akik szerződésszegése miatt nem engedték autóba ülni Monzában. A Nürburgringen ismét a pilótafülkében volt, de a versenyen nem úgy alkotott emlékezetest, ahogy szeretett volna.

Az időmérő nem hozott nagy meglepetést, Nelson Piquet a szezon során nyolcadik pole-pozícióját szerezte az egy körön pokoli gyors Brabham-BMW-vel - kár, hogy ritkaságszámba ment, ha az autó eljutott a célig, így a kétszeres bajnok csupán a ponttáblázat ötödik helyén állt. A mclarenes Alain Prost, a bajnokság második helyezettje a 2. helyről indult, az éllovas Niki Lauda mindössze a 15.-ről. Amennyire biztonságos volt azonban, annyira sokan kritizálták unalmassága miatt az új helyszínt.

A rajtnál Prost és a Renault-val szereplő Patrick Tambay lestartolta Piquet-t, a 4. helyezett Keke Rosberg motorja azonban visszafulladt, csak lassan tudott elmozdulni, Ayrton Senna pedig a 12. rajtkockából hátulról nekirohant. A baleset miatt hátrébb is többen egymásnak mentek, a végeredmény pedig: Rosberg, Senna, Marc Surer, Gerhard Berger és Piercarlo Ghinzani az első kanyar kavicságyában maradtak. Egész gyorsan ötödével fogyatkozott meg a mezőny.

Prost gyakorlatilag végig vezette a versenyt, és 20 másodperc feletti fölénnyel megnyerte azt. Tambay sokáig haladt a második helyen, de a táv kétharmadánál elfüstölt a motorja. Piquet került előre a második pozícióba, ám az utolsó körben kifogyott az üzemanyagja. Ezúttal legalább el tudott gurulni a célig - szorgalmasan kacsázott a célegyenesben, hogy az utolsó cseppeket is felhasználja. 

A dobogó második fokát azonban elveszítette, Michele Alboreto megelőzte őt a Ferrarival. A bokszutca kijáratánál aztán az olasz is lehúzódott, kiderült, hogy ő is hasonló sorsra jutott, mint Piquet. Emlékezetes pillanat, amikor a kocsiból kiszállva széttárták karjaikat, aztán gratuláltak egymásnak, majd csevegve elindultak a díjátadóra.

Eközben Niki Lauda áthámozta magát a mezőnyön, egészen a negyedik helyig menetelt. És könnyen akár másodikként is célba érhetett volna, mivel Alboreto mögött járt, amikor kerekei blokkoltak, ő pedig megpördült. Prost számára így hatodik győzelme különösen fontosnak bizonyult a kiélezett szezonban, csapattársát 4,5 pontra megközelítette - ekkor még nem lehetett tudni, hogy az év vége a Formula-1 történetének legszorosabb bajnokságát hozza. De ez már egy másik történet"

Összefoglaló videó a versenyről. Fontosabb momentumok: 2:08 - Az első körös baleset. 3:28 - Lauda megpördülése. 4:44 - Piquet és Alboreto kifogy üzemanyagból.

Jobb minőségű videó Piquet és Alboreto esetéről:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: