DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
Motor

Hernandez az élen a trükkös körülmények között

A tizennégy mért idővel rendelkező versenyző közül Yonny Hernandez volt a leggyorsabb a félig száraz mugellói pályán. Mögé Redding és Crutchlow hozta be motorját a második és harmadik helyre.

A Moto3 első edzése után 9 óra 55 perckor lépett pályára a MotoGP mezőnye Olaszországban.

A 45 perces gyakorlás első köreiben felmérték a versenyzők a pálya körülményeit, ekkor még nem a gyorskörök futása volt az elsődleges céljuk. Ez azzal magyarázható, hogy az aszfaltcsík ideális íve szárazabbnak tűnt, de egyes részeken nedves vízfoltok látszódtak egy korábbi esőzés miatt.

Yonny+Hernandez+MotoGp+France+Qualifying+ZwBKwOrDrKrx



Tíz perc elteltével a hazai közönség előtt motorozó Danilo Petrucci került az élre, de ekkor még csak kilenc versenyző futott mért időt. Többen rajtgyakorlatokat végeztek, mint például Valentino Rossi és Tito Rabat.

Fél órával a vége előtt Hernandez ugrott az élre Crutchlow és Pirro elé, 2:00.349-es idővel. Igen csendesen zajlott a gyakorlás a félidőhöz közelítve, ugyanis a mezőny nagy részének még mindig nem volt mért ideje. Rossi, Rabat és Redding viszont sokat köröztek a pályán a többiekhez képest. Redding az átmeneti abroncsokat, Rabat pedig az esőgumikat próbálta ki a pályán.

Crutchlow 10 perccel a vége előtt ugrott az élre, ekkor már jóval 2 perc alatti időt, 1:57.891-et motorozva. Az utolsó percekben többen a pályára merészkedtek. A legtöbb pilóta az átmeneti gumikon próbálkozott. Az első három helyen végül a következő versenyzők végeztek: Hernandez, Redding és Crutchlow. 14 versenyzőnek lett mért ideje a végén.

A királykategória tagjai legközelebb ma 14 óra 5 perckor folytatják a körözést a második szabadedzésen.

 

Az első szabadedzés végeredménye:

1. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati 1'54.199  
2. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1'54.973 0.774 / 0.774
3. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1'55.334 1.135 / 0.361
4. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'55.659 1.460 / 0.325
5. Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati 1'56.411 2.212 / 0.752
6. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'56.966 2.767 / 0.555
7. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati 1'58.757 4.558 / 1.791
8. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'59.101 4.902 / 0.344
9. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1'59.808 5.609 / 0.707
10. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 2'00.742 6.543 / 0.934
11. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 2'01.163 6.964 / 0.421
12. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 2'01.800 7.601 / 0.637
13. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati 2'03.899 9.700 / 2.099
14. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 2'04.748 10.549 / 0.849
  Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati    
  Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia    
  Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki    
  Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda    
  Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha    
  Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha    
  Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda    
  Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: