DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 12. csütörtök
F2/F3

F2: Hatalmas Antonelli-győzelem a főfutamon

Az alternatív stratégia volt a győzelem kulcsa, a Mercedes-junior Andrea Kimi Antonelli pedig remekül kihasználta a felkínálkozó lehetőséget – óriási előnnyel nyerte meg az F2 főfutamát.

A Formula-2 tegnapi sprintfutamához hasonlóan a főfutam is egy nem várt fordulattal kezdődött, ráadásul jóval a rajt előtt. A bajnoki éllovas Isack Hadjar, aki a harmadik rajtkockában sorakozhatott volna fel, nem hajtott ki időben a rajtrácsra, így a bokszutcából kellett kezdenie a versenyt. A pole-pozícióból elsőszámú riválisa, Paul Aron rajtolhatott, mögötte Enzo Fittipaldi és Gabriel Bortoleto következett.

Aron rajtja borzasztóan sikerült, majd az első kanyart el is fékezte és szélesre sodródott, egészen a hetedik helyig esett vissza. Victor Martins az ötödik pozícióból indulva állt az élre remek elrugaszkodásának köszönhetően, de Fittipaldi szorosan a nyomában maradt az első körökben, és folyamatosan szorongatta az ART-s versenyzőt. A negyedik és ötödik helyen érkező Zane Maloney és Andrea Kimi Antonelli voltak az első pilóták a sorban, akik az alternatív gumistratégiát választották, azaz a kemény abroncsokon rajtoltak.



Az élen stabilizálódni látszódtak a különbségek, a negyedik helyért viszont komoly csata zajlott, Antonelli nagyszerű manőverrel tudta maga mögé utasítani Maloney-t. A nyolcadik körben jönnie kellett a biztonsági autónak, miután Aron sodródott bele Maloneyba, ezzel mindkét versenyző futama véget ért. A lágy gumikon rajtolók ki is használták a lehetőséget, és kihajtottak a bokszba a friss fehér oldalfalú abroncsokért.

Az újraindítás után így Antonelli állt az élen, a tegnap diszkvalifikált győztessel, Richard Verschoorral és Kush Mainival a nyomában. Martins csupán az ötödik helyig esett vissza a kerékcseréje után, hamarosan pedig már a top hármat szorongatta. A teoretikus dobogó második fokáért Fittipaldi és Bortoleto küzdöttek. Antonelli a futam felére már hat másodperces előnyt tudott magának kialakítani a sor elején, kötelező bokszkiállása azonban továbbra is hátra volt. Mindeközben Martins egészen a második helyig jött vissza és az olasz nyomába eredt.

A 22. körben ismét biztonsági autós fázis következett Amaury Cordeel csúnya balesete miatt. Antonelli így ki tudott hajtani a friss lágy gumikért és az ötödik helyen tért vissza a pályára. A Mercedes-junior kihasználta a sokkal jobb tapadást: nagyon hamar átverekedte magát az előtte kemény gumikon autózókon és bő kilenc perccel a vége előtt átvette a vezetést. A hátralévő időben csak tovább növelte az előnyét, és végül bő 12 másodpercet adott a mögötte érkező Martins-nek, ezzel megszerezte karrierje első F2-es főfutamos győzelmét. A harmadik helyre végül Verschoor tudott odaérni, aki szintén kihasználta a gumielőnyét és az utolsó körben utasította maga mögé Bortoletót. Aron és Maloney kiesésével, valamint Hadjar 18. helyével az összetett élmezőnyének pilótái mind nulláztak.

Végeredmény:

Hely  Pilóta  Csapat 
1 A.K.Antonelli Prema Racing
2 Victor Martins ART Grand Prix
3 R.Verschoor Trident
4 G.Bortoleto Invicta Racing
5 Enzo Fittipaldi Van Amersfoort Racing
6 Dennis Hauger MP Motorsport
7 Kush Maini Invicta Racing
8 Ritomo Miyata Rodin Motorsport
9 Taylor Barnard PHM AIX Racing
10 R.Villagómez Van Amersfoort Racing
11 Roman Staněk Trident
12 Pepe Martí Campos Racing
13 Franco Colapinto MP Motorsport
14 Zak O'Sullivan ART Grand Prix
15 Oliver Bearman Prema Racing
16 J.M.Correa DAMS Lucas Oil
17 Jak Crawford DAMS Lucas Oil
18 Isack Hadjar Campos Racing
19 Joshua Duerksen PHM AIX Racing
     
  Amaury Cordeel Hitech Pulse-Eight
  Paul Aron Hitech Pulse-Eight
  Zane Maloney Rodin Motorsport
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: