A 2024-es szezon második felében a McLarent illetően gyakran hangzott el a sajtóban és az F1-es közbeszédben a „papaja-szabályok” kifejezés, mely voltaképpen a wokingiak csapatutasításait ölelte fel. A fogalom azt követően került előtérbe, hogy Oscar Piastri első győzelmét némiképp beárnyékolta az, hogy Lando Norris eleinte vonakodott visszaengedni maga elé csapattársát Magyarországon, miután egy taktikai húzás megcserélte kettőjük sorrendjét.
A szezonhajrában aztán többször is csapatutasítást alkalmazott a McLaren: Bakuban a mezőny végéről induló Norris segítette Piastrit Perez feltartásával, majd az interlagosi sprinten Piastri adta át Norrisnak a győzelmet – amit Katarban visszakapott, igaz, ez Norris magánakciója volt.
A RacingNews365-nek nyilatkozva Piastri elmondta, hogy szeretne mindent érdemi alapon megszerezni, de tudja, hogy ehhez az is kell, hogy jobb pozícióban legyen a bajnokságban: „Azt hiszem, számomra a legfőbb dolog annak biztosítása, hogy jobb pozícióban legyek a tabellán, így nem lennék ennek kitéve, mert ha pontegyenlőségben lennénk, akkor ez nem lett volna téma.”
„Szóval szerintem fontos, hogy az elején erősebb helyzetbe hozzam magam, talán ez a legnagyobb tanulság. Gondoskodnom kell a pontszerzésekről, hogy maximalizáljam a lehetőségeimet, mert tulajdonképpen ez vezetett a csapatutasításokhoz” – mondta az ausztrál.
A külvilág számára ez nagyobb probléma volt
Piastri szerint a papaja-szabályoknak nem volt akkora jelentősége a szezonban, mint amekkorát a külvilág tulajdonított neki: „Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy a papaya-szabályok bármennyire is beárnyékolták volna az évünket. Kívül sok vita volt róla, de számunkra belül teljesen világos volt a helyzet.”
„Szerintem sokkal, de sokkal nagyobb ügyet csináltak belőle, mint amilyen a valóságban volt. Igazából csak a brazil sprinten hajtottuk ezt végre, Bakuban pedig fordítva történt meg” - fejtette ki Piastri, aki szerint a csapatutasításoknál nagyobb problémát jelentettek az operatív hibák: „Szerintem máskor vesztegettünk el pontokat.”
„Néhány futamunk végrehajtásából tanulnunk kellett, helyenként fájdalmasan. De úgy érzem, hogy a szezon második felére sokkal jobbak lettünk a stratégia szempontjából, megtanultunk újra az élen versenyezni, szóval úgy gondolom, hogy ez nagyon jó dolog” – mondta, majd azt is leszögezte, hogy nem kívülálló a döntési folyamatokban:
„Mindig van szavam az ilyen dolgokban, és végig volt szavam, amikor a csapatutasításokról tárgyaltunk. De ismétlem, azt hiszem, ez sokkal nagyobb dolog volt mindenki számára a csapaton kívül.”