DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

Sargeant lenullázta az F1-es Holland Nagydíj harmadik edzését

Logan Sargeant rommá törte a Williamst, ami megpecsételte a harmadik, körülbelül negyedórás szabadedzés sorsát.

Esős körülmények között kezdődött a zandvoorti hétvége utolsó gyakorlása, a csapatok ennek megfelelően nem is kapkodtak az edzés elején.

Körülbelül két perccel a bokszutca lámpájának zöldre váltását követően Nico Hülkenberg volt az első, aki pályára gurult a kék oldalfalú, esős pályára fejlesztett Pirelliket használva. Hülkenberg néhány perccel később, már az átmeneti esőgumikon körözve a harmadik szektorban a gumifallal találkozott és megtörte a Haas első légterelőjét.

Hülkenbergnek péntekhez hasonlóan ezúttal is fékproblémái voltak, az első légterelő cseréjét azonban gyorsan orvosolni tudták a Haas szerelői.



A szabadedzés 15. percében előkerült a piros zászló: Logan Sargeant a négyes kanyarban dobta el a Williamst, miután megérintette a füvet. Az amerikai versenyző nagyon csúnyán összetörte a versenyautóját, amely ki is gyulladt. Az ütközést követően Sargeant időmérő edzésen való részvétele komoly veszélybe került, az amerikai versenyző azonban szerencsére épségben kiszállt az összetört Williamsből. 

A szalagkorlát javítása meglehetősen hosszú időt vett igénybe, a harmadik edzést első körben öt perccel a vége előtt tervezték újraindítani. Miután a munkálatok nem fejeződtek be időben, végül két perccel a vége előtt indult újra a harmadik gyakorlás.

Az újraindítást követően hatalmas tumultus alakult ki a pályán – természetesen mindenki szeretett volna minél jobb körülmények között mért kört autózni. Sokan fel sem értek mért körre, a leggyorsabb időt végül Pierre Gasly autózta a nem reprezentatív harmadik szabadedzésen.

A csapatok tehát rendkívül kevés adattal, sok ismeretlen tényező mellett vágnak majd neki a ma délutáni időmérő edzésnek.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat Köridő Hátrány  Megtett kör
Pierre Gasly Alpine 1'20.311   5
Kevin Magnussen Haas 1'20.450 0.139 9
Valtteri Bottas Sauber 1'21.155 0.844 7
Lando Norris McLaren 1'21.387 1.076 6
Fernando Alonso Aston Martin 1'21.461 1.150 6
Esteban Ocon Alpine 1'21.643 1.332 4
Oscar Piastri McLaren 1'21.850 1.539 10
Lance Stroll Aston Martin 1'21.941 1.630 7
Nico Hülkenberg Haas 1'22.354 2.043 5
10  Carlos Sainz Ferrari 1'22.589 2.278 6
11  Zhou Guanyu Sauber 1'23.240 2.929 5
12  Logan Sargeant Williams 1'23.287 2.976 4
13  George Russell Mercedes 1'23.958 3.647 7
14  Alexander Albon Williams 1'24.007 3.696 5
15  Lewis Hamilton Mercedes 1'24.098 3.787 3
16  Charles Leclerc Ferrari 1'24.158 3.847 4
17  Max Verstappen Red Bull 1'24.360 4.049 3
18  Daniel Ricciardo RB 1'25.433 5.122 7
19  Yuki Tsunoda RB -   4
20  Sergio Pérez Red Bull -   2
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: