DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Váltogathatja fejlesztéseit a szenvedő Ferrari

Carlos Sainz szerint két-három hónapot elvesztegettek, és időbe telik, amíg újabb csomaggal tudnak előállni, addig pedig kompromisszumokra kényszerülnek.

Újabb pofont kapott a Formula-1-es Brit Nagydíjon a Ferrari, amely mostanra egyértelműen visszacsúszott az erősorrend a negyedik helyére. Ráadásul immár az is világossá vált, hogy befuccsolt a barcelonai fejlesztési csomag, amely visszahozta a pattogást a nagy tempójú részeken: pénteken még csak Carlos Sainz váltott vissza a korábbi, imolai verzióra, szombattól viszont már Charles Leclerc is a régi padlólemezzel versenyzett.

Leclerc nem véletlenül nevezte „rémálomnál is rosszabbnak” az elmúlt nagydíjakat – főleg úgy, hogy a Ferrari vele rossz taktikai döntést is hozott vasárnap a megérkező eső alkalmával –, de Sainz is úgy érzi, hogy hónapok mentek a levesbe:

„Alapvetően ugyanazzal az autóval mentünk most, mint Imolában, márpedig Imola óta mindenki fejlesztett és valószínűleg talált tizedmásodperceket az autójával, miközben nekünk vissza kellett térnünk a korábbi verzióhoz” – mondta el Silverstone-ban a Formula.hu jelenlétében a spanyol.

f1-sainz-ferrari-silverstone-1



„Elveszítettünk két-három hónapnyi időt a szélcsatornában és azt a teljesítménynövekedést, amit ez idő alatt elérhettünk volna. Szóval egyértelműen nem hoztunk megfelelő döntéseket az utóbbi időben.”

„Úgy érzem, ma legalább egy ’vissza az alapokhoz’ felfogást mutattunk azzal, hogy visszatértünk egy autóhoz, amiről tudjuk, hogy rendben volt Imolában, és egyszerűen csak innen kell továbbfejlesztenünk. De sajnos egyértelmű, hogy a riválisaink egy lépéssel előttünk járnak.”

Az viszont időbe telik, amíg a Scuderia elő tud állni az újabb jelentős fejlesztésekkel, Sainz szerint pedig addig elképzelhető, hogy helyszínről helyszínre váltogatni fogják a kétfajta specifikációt attól függően, mennyire tartalmaz nagy tempójú részeket az adott nyomvonal:

„Bízom abban, hogy a csapat a megfelelő döntéseket fogja hozni pályáról pályára, amíg egy jobb csomag meg nem érkezik, amely nem pattog a nagytempójú részeken és a lassú szekcióban is jó, és akkor utána elkezdhetünk újra azon gondolkodni, hogy a három legjobb csapattal harcoljunk.”

A soron következő F1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring például a lassabb helyszínek közé tartozik, így ott lehet, hogy újra a barcelonai konfigurációt fogják használni:

f1-sainz-ferrari-silverstone-2

„A 4-es és a 7-es kanyarban így is pattogni fogunk” – jegyezte meg Sainz. „De addig nem érkezik semmi jobb. Lehet, hogy együtt kell élnünk a pattogással a lassú tempójú teljesítményért, míg a tempós pályákon újra a régi csomaghoz tartozó padlólemezt használhatjuk, ha a másik vezethetetlen.”

 

Az egyetlen pozitívum az F1-es Brit Nagydíjon

Sainz amúgy az ötödik helyen zárt Silverstone-ban, de 47 másodpercet kapott a győztes Lewis Hamilton Mercedesétől. A spanyol egyedül azt találta biztatónak, hogy az átmeneti körülmények között még az élbolynál is gyorsabbnak tűnt a Ferrarival:

„Különösen elégedett vagyok a mai versennyel, mert még ha nem is voltunk elég gyorsak a teljesen száraz vagy a teljesen vizes körülmények között, a bokszkiállások kapcsán jó döntéseket hoztunk.”

„A futam közepén, amikor slick gumikon voltunk kint nedves pályán, hat-hét másodperccel közelítettem a dobogósokra ilyen körülmények között, amiket mindig élvezek. Harcba szállhattunk ott a dobogóért, de sajnos amint teljesen vizes vagy száraz lett a pálya, már nem voltunk elég gyorsak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: