DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

McLaren: Mindkét versenyző nyerhetett volna

Két rossz taktikai húzás vette el a győzelem esélyét a McLarentől, akik így is a legtöbb pontot szerezték a mezőnyben – tanulni akarnak a hibákból.

Az F1-es Brit Nagydíj szakaszában az sem tűnt lehetetlennek, hogy a McLaren a 3. és az 5. rajthely ellenére kettős győzelmet fog aratni, azonban a csapat több súlyos hibát követett el, aminek meglett az ára, hiszen három hónap, a Japán Nagydíj óta először az első két helyre sem ért oda a wokingiak egyik autója sem.

norris-silverstone-3



A csapat vezérigazgatója, Zak Brown értékelésében kiemelte, hogy mindkét versenyzője nyerhetett volna, hiszen kiváló munkát végeztek, de a csapat rossz döntéseket hozott. Az első ezek között az volt, amikor a 27. kör végén nem rendelték ki versenyzőt a bokszba esőgumikért annak érdekében, hogy Piastri ne vesztegeljen hosszú másodpercekig Norris mögött – az ausztrál viszont így egyetlen kör alatt több mint 20 másodpercet veszített el a nedves pályán.

„Egyértelmű, hogy egy dupla kiállással veszítesz körülbelül öt másodpercet, de úgy alakult, hogy Oscar sokkal több időt veszített, mert a pálya romlott, így az öt másodperc elvesztése jobb döntés lett volna” – mondta Brown, hangsúlyozva azt is, hogy az ilyen helyzetekben az élen haladó dolga a legnehezebb, hiszen a többieknek már van kit lekövetnie.

norris-piastri-silverstone

Piastri esélye a győzelemre ezzel elúszott, Norris viszont a hajrá előtt vezette a nagydíjat, de az utolsó cserénél lágy gumit raktak fel neki, ami rossz döntésnek bizonyult, ráadásul a kiállás is lassú volt, ami azt eredményezte, hogy nem sikerült megszerezni a győzelmet:

„Azt hiszem, a végén talán a közepes lett volna a jobb stratégia, ahogy azt Oscaron is láttuk, aki valósággal szárnyalt, Max is repült a kemény gumikon, a lágyakkal pedig küszködni kellett” – mondta Brown, aki azért pozitívumot is talált a hétvégében: „Több pontot szereztünk, mint az összes versenytársunk, a dobogón voltunk, izgalmas verseny volt. Nagy gratuláció Lewisnak, ő egy fantasztikus bajnok, szóval jó látni, hogy győzni tudott a hazai versenyén.”

mclaren-silverstone-2

„Azt hiszem, mindenben nagyszerűnek kell lenned ahhoz, hogy győzz az F1-ben” – tette hozzá. „A Mercedes és a Red Bull rengeteg futamot és bajnokságot nyert, nekünk pedig most van egy olyan autónk, amely képes a bajnoki címért versenyezni. Biztosítanunk kell, hogy amit csinálunk, az minden szempontból bajnoki alapanyag legyen. Ezúttal nem sikerült jól, sok más alkalommal már igen, szóval tanulni fogunk belőle és felkészülünk Magyarországra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: