DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 8. hétfő
F1

Norris-elsőséggel indult az F1-es Brit Nagydíj

A McLaren hazai versenyzője volt a leggyorsabb az első silverstone-i edzésen, de az élcsapatok közül a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari sem használta a lágy gumikat.

Felhős időben, de a korábbi esőzések ellenére száraz aszfalton kezdődött meg a Formula-1-es Brit Nagydíj hétvégéje Silverstone-ban. Az első szabadedzésen négy fiatal is lehetőséget kapott: a Red Bullnál Isack Hadjar vezette Sergio Perez autóját, az Alpine-nál Jack Doohan Pierre Gasly helyén tűnt fel, a Williamsnél Franco Colapinto teljesítette első F1-es tréningjét Logan Sargeant gépében, míg a Haasnál a 2025-re frissen bejelentett Oliver Bearman ült be Kevin Magnussen autójába.

f1-tsunoda-fp1



Nem sokáig körözhetett zavartalanul a mezőny: még az első tíz percben jártunk, amikor Yuki Tsunoda pörgött meg, és mivel a kavicságyban ragadt a Visa Cash App RB autója, előkerültek a piros zászlók. Nagyjából nyolc percet vett igénybe az autó mentése, utána háromnegyed órával a vége előtt folytatódhatott az edzés.

A többség a kemény gumikon kezdte meg a munkát, ezeken pedig jó tempót mutatott a Mercedes: George Russell vezetett eleinte, majd Lewis Hamilton vette át tőle az első pozíciót – hogy aztán a félidőhöz érve mindkettejüket megelőzze Carlos Sainz a Ferrarival. Ezután a közepes abroncsok jutottak főszerephez: Max Verstappen állt az élre, mögötte Russell és Charles Leclerc sorakozott.

f1-norris-mclaren-fp1-silverstone

A középmezőnyből többen felrakták korábban is a lágy gumikat, az élcsapatok közül viszont a McLareneken tűntek fel először: Oscar Piastri, majd Lando Norris ugrott fel az első helyre. Piastrinak ellenben gondja akadt az utolsó percekhez érve: az ausztrál a kormányszervóra panaszkodott és hidraulikai problémát gyanított a rádióban, és emiatt nem is tudott visszaevickélni a bokszba, a bejárat előtt leállt az autója.

Norris 1:27,420-as idejével azonban a McLaren hazai pilótája végül behúzta az első helyet, csapattársa elé viszont befért Lance Stroll. Az eredményeket árnyalja, hogy az Aston Martinok is feltették a lágy gumikat – Fernando Alonso hatodik lett velük –, a negyedik helyet elérő Verstappen, valamint a mögötte következő Mercedesek és Ferrarik nem. A beugrók közül amúgy Bearman szerepelt a legjobban a 14. helyen, Doohan, Colapinto és az alig néhány kört teljesítő Hadjar a sor végén, utóbbi a legvégén majdnem nagy balesetbe keveredett Norrisszal.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'27.420  
2. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1'27.554 0.134
3. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1'27.631 0.211
4. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 1'27.729 0.309
5. George Russell Mercedes 1'27.738 0.318
6. Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1'27.794 0.374
7. Lewis Hamilton Mercedes 1'27.858 0.438
8. Charles Leclerc Ferrari 1'27.903 0.483
9. Carlos Sainz Ferrari 1'27.925 0.505
10. Esteban Ocon Alpine/Renault 1'27.974 0.554
11. Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1'28.082 0.662
12. Valtteri Bottas Sauber/Ferrari 1'28.254 0.834
13. Daniel Ricciardo RB/Honda RBPT 1'28.477 1.057
14. Oliver Bearman Haas/Ferrari 1'28.536 1.116
15. Zhou Guanyu Sauber/Ferrari 1'28.590 1.170
16. Alexander Albon Williams/Mercedes 1'28.649 1.229
17. Jack Doohan Alpine/Renault 1'28.735 1.315
18. Franco Colapinto Williams/Mercedes 1'29.078 1.658
19. Isack Hadjar Red Bull/Honda RBPT 1'29.270 1.850
20. Yuki Tsunoda RB/Honda RBPT 1'29.864 2.444
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: