DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 9. kedd
F1

McLaren 1–2-vel zárult a Brit Nagydíj pénteki napja

Lando Norris volt a leggyorsabb Oscar Piastri előtt, Max Verstappen csak hetedik lett, a Ferrarik és a Mercedesek sem villogtak pénteken.

A második szabadedzésen már a teljes F1-es mezőny részt vett, Sergio Perez, Kevin Magnussen, Pierre Gasly és Logan Sargeant is autóba ülhetett azt követően, hogy az első gyakorlást az újoncok kedvéért kihagyták.

Azonban ahogy az első edzésen, úgy ezúttal is elég eltérő programokat futottak a csapatok: Max Verstappen például mindenkinél sokkal korábban rakta fel a lágy gumikat és csak egyetlen kört ment velük, majd egy hosszabb szünet után tett még egy próbát, amibe belehibázott, így abból nem lett jó idő.

A Red Bull ereje így egy kicsit rejtve maradt, bár Sergio Perez jó köre azért azt sejteti, hogy működik az autó: a mexikói a kihagyott FP1 ellenére harmadikként zárta a napot, ami kifejezetten biztató tőle az elmúlt hetei alapján. Verstappen végül csak hetedik lett, és nem is tett meg sok kört, úgyhogy nehéz pontosan értékelni a világbajnok mai napját.

A leginkább azonban a McLaren lehet elégedettebb: Lando Norris zárt az élen, Oscar Piastri pedig mögötte, így kettős sikerrel zárhatták a pénteket – igaz, az ausztrál több mint három tizedmásodpercet kapott a brittől. Norris így az FP1 behúzása után tökéletes napot tudhat magáénak, ő lehet a legboldogabb egyelőre.

2160737789



A Ferrarik a várakozásoknak megfelelően szenvedtek a tempós kanyarokban, végül alig egy tizedmásodperc volt közöttük Charles Leclerc javára, a Mercedesek pedig ezúttal is elég alacsony hasmagasságon futottak – most Lewis Hamilton volt a gyorsabb kettejük közül.

Extrát ment Nico Hülkenberg a Haasszal és Kevin Magnussen tempója is megvolt, csak belehibázott a lágygumis gyorskörébe, de az Aston Martin, valamint Valtteri Bottas révén az egyik Stake is biztató formát mutatott ezen a szabadedzésen.

Az utolsó percekre egyébként megérkezett az eső, ennyivel rövidebbé vált a program, de a csapatok nagyrészt teljesíteni tudták a tervezett programjaikat.

Az F1-es Brit Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

1. Lando Norris McLaren 1:26,549
2. Oscar Piastri McLaren +0,331
3. Sergio Perez Red Bull +0,434
4. Nico Hülkenberg Haas +0,441
5. Charles Leclerc Ferrari +0,601
6. Lewis Hamilton Mercedes +0,653
7. Max Verstappen Red Bull +0,694
8. Carlos Sainz Ferrari +0,700
9. Lance Stroll Aston Martin +0,725
10. George Russell Mercedes +0,745
11. Fernando Alonso Aston Martin +0,823
12. Valtteri Bottas Stake +0,832
13. Alexander Albon Williams +1,096
14. Pierre Gasly Alpine +1,183
15. Esteban Ocon Alpine +1,194
16. Yuki Tsunoda Visa Cash App RB +1,195
17. Logan Sargeant Williams +1,260
18. Guanyu Zhou Stake +1,264
19. Daniel Ricciardo Visa Cash App RB +1,367
20. Kevin Magnussen Haas +1,573
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: