DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

McLaren: Tartanunk kell a formánkat

A wokingiak két pilótája megegyezik abban, hogy hozniuk kell a szezon első felének végén mutatott formájukat – Piastri reméli, ezzel hamarosan a Red Bull kihívói lehetnek.

A nyári szünet előtti utolsó három futamon remek formát mutató McLaren pilótái optimista hangnemben nyilatkoztak a csütörtöki médianapon. Oscar Piastri szerint, ha ott folytatják, ahol a Belga Nagydíj után abbahagyták, erős szezonzárást láthatunk tőlük – nem titkolt szándékuk a Red Bullhoz közeledni, és a jövőben az élen harcolni ellenük:

 „Csak folytatnunk kell, amit elkezdtünk. A szezon elején, amikor még küzdenünk kellett a pontokért, szerintem akkor is remekül kihoztuk a maximumot az autónkból, kihasználtuk a lehetőségeinket. Most, hogy több pontért tudunk harcban lenni, ezt kell folytatnunk” – fogalmazott az ausztrál.



„Természetesen megpróbálunk közelebb kerülni a Red Bullhoz. Minden hétvégén szoros a harcban vagyunk a Mercedesszel és a Ferrarival, de akár az Aston Martin is felzárkózhat. Ezért konzisztensnek kell maradnunk, és reméljük, hogy a Red Bull következő kihívói lehetünk.”

Belerázódni a Formula-1-be

Piastri azt is megosztotta, hogy milyen mértékben sikerül hozzászoknia a Formula-1-es autóhoz egy versenyzés nélkül töltött év után: „Szerintem egyre jobban érzem az autót, magabiztosabb lettem. Spában a pénteki időmérőn volt néhány dolog, amin szerettem volna változtatni, és ez a szombati kvalifikációra meg is valósult. Úgy érzem, ez a nap volt a Formula-1-es karrierem eddigi legjobbja.”

„Azonban azt még nem mondhatom, hogy minden egyes pályára gurulásnál százszázalékos az önbizalmam, főleg a szezon második felében, amikor rengeteg számomra új pályán fogunk versenyezni. De teljes mértékben úgy érzem, hogy kezdek belerázódni.”

Az élmezőnyben maradni

A csapattárs, Lando Norris is szeretne az élmenők között maradni – azonban a brit felhívta a figyelmet a mezőny szorosságára és a fejlesztési versenyre is: „Ez a célunk, de mindenki másnak is. Jönni fognak az újdonságok a többi csapattól is, nem csak a mi részünkről. A szezon első felét erős pontszerzéssel zártuk, igaz, hogy Spában nem a legelőkelőbb helyen, de így is szép teljesítmény volt részünkről.”

„Az elmúlt három versenyhétvége alatt két dobogós helyezést is szereztünk, így az a célunk, hogy ezt a formát hozzuk továbbra is” – utalt Norris a Brit Nagydíjon és a Hungaroringen szerzett második helyezésére. „Szeretnénk többször a pódiumon állni, az első ötben végezni és erős pontszerzésekkel zárni a hétvégéket. Azonban szoros küzdelemben vagyunk több csapattal is, ami izgalmassá teszi.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: