DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen közepesen is a Ferrarik előtt

Nem kellett a lágy keverék Max Verstappennek: a holland az egyetlen edzés utolsó pillanataiban közepes abroncsokon futotta meg a leggyorsabb kört.

A sprintes hétvégék megváltozott formátumának értelmében egyetlen szabadedzést rendeztek az Osztrák Nagydíj első téttel bíró sessionje, a vasárnapi rajtsorrendről döntő pénteki kvalifikáció előtt. A csapatok elsősorban a versenytempóra koncentráltak, az edzés utolsó szakaszáig csak néhány autóra került fel a piros oldalfalú lágy keverék – ellenben mivel mindössze 60 perc állt a rendelkezésükre a gyakorlásra, szinte mindenki azonnal a pályára hajtott, köztük az a Sergio Perez is, aki rosszulléte miatt kihagyta a médianapot.

verstappen-austria



Az első húsz percben többször is változott az élen álló versenyző kiléte, a Red Bullok, Alonso és Hamilton is megfordult az első helyen, majd a brit ott is maradt sokáig, miközben csapattársa és a Ferrarik – feltehetően eltérő programot futva – egyaránt az utolsó ötösben foglaltak helyet. A versenyzők érezhetően keresték a határokat, többen is elkövettek hibákat – Hamilton pedig a bokszutcában követett el gyorshajtást, de „olcsón” megúszta. Száz euróval.

A hajrában aztán felkerültek a lágy gumik és az addig kialakult sorrend voltaképpen zárójelbe került. Leclerc erős kört futott, de Verstappen azonnal letaszította az élről úgy, hogy fel se tette a lágyakat. Sainz aztán remek körrel ugrott az élre, s egyébként is helyreállt a „rend”, hiszen a Red Bull, a Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin versenyzői foglalták el az első nyolc helyet. A spanyol volt az első, aki be tudott nézni 1:06 alá.

sainz-austria

Az utolsó percek aggasztó képet vetítettek előre a kvalifikációt illetően: rengeteg autót láttunk lassú tempóval haladni a pályán, hogy a gyorskörök előtt optimális helyzetet teremtsenek maguknak, amiből Kanadában láthattuk, hogy milyen bajok származhatnak. Az utolsó pillanatokban Lerclerc feljött közvetlenül a csapattársa mögé, de a slusszpoén Verstappené lett, aki közepesen adott két és fél tizedet Sainznak. Az élmezőny autóit egyedül Kevin Magnussen tudta elválasztani egymástól: a dán Stroll mögé és Alonso elé a hetedik helyre hozta be a Haast.

Az edzés végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: