DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Perez a rajt miatt nem harcolhatott a győzelemért?

Abban is talált pozitívumot, hogy a verseny felét egy Ferrari mögött töltötte – mondta a rajtját elrontó Sergio Perez a Bahreini Nagydíj után.

Bár számszakilag megtette, amit elvár tőle a csapata, hiszen az időmérőn és a futamon is közvetlenül Max Verstappen mögött végzett, Sergio Perez mégsem lehet maximálisan elégedett a produkciójával, hiszen a rajtnál Charles Leclerc lehagyta őt – sőt mindkét Ferrarihoz vészes közelségbe került az első egyenesben –, s majdnem a verseny feléig tartott, mire sikerült visszaszereznie a pozíciót a versenyt később feladó monacóitól.

Perez – talán egyesek számára meglepő módon – úgy érzi, hogy az elbaltázott rajt nélkül akár a győzelemért is megküzdhetett volna a harmadik világbajnoki hadjáratát tökéletesen kezdő csapattársával: „Nagy kár, hogy pozíciót veszítettem Charles ellenében, hiszen ez megakadályozott abban, hogy a győzelemért harcoljak. Miután sok másodpercet buktam Maxszal szemben, ez a hajó elment, és innentől inkább az volt a cél, hogy Charles-t elcsípjem, hiszen az új abroncsain nagyon gyors volt az első etapban.”

perez-2023-bah



„Túl későn előztem meg” – folytatta a mexikói, aki az előzés után már hiába eredt volna csapattársa nyomába. „A különbség gyakorlatilag változatlan maradt az egész versenyen, de a győzelemért már nem volt esélyem küzdeni. Már csak arról szólt minden, hogy minimalizáljam a gyenge rajt okozta károkat. Sok mindent kell kivizsgálnunk és fejlesztenünk, hogy a továbbiakban kiegyensúlyozottabbak lehessünk.”

Perez szerencsére még abban is megtalálta a pozitívumot, hogy ennyi időt töltött Leclerc mögött: „Nagyon sokat tanulhatsz ilyenkor az autójukról, kiderül, hogy hol gyengébbek és hol erősebbek nálunk. A briefingen fel is kell idéznem majd ezt a mérnökeimnek!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: