DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Hamilton: Minden tőlem telhetőt megtettem…

A hétszeres világbajnok minden trükkjét bevetette Szahírban, ám szerinte az autó jelenleg ennyire képes. A brit élvezte a Fernando Alonso elleni küzdelmet.

Feledhető hétvégét produkált Szahírban a nyolcszoros konstruktőri bajnok Mercedes csapata: Lewis Hamiltont az ötödik, George Russellt pedig csupán a hetedik helyen intette le a kockás zászló a Bahreini Nagydíjon. A csillagosok Szahírban egyértelműen alulmaradtak az Aston Martinnal szemben a gumikezelés tekintetében, ám Hamilton szerint ez volt a maximum, amit ki tudott hozni a W14-es konstrukcióból.



„Összességében elégedett vagyok a versennyel, mert sokkal jobbak voltunk, mint az időmérőn, valamint a saját teljesítményem is elégedettségre ad okot számomra. A csapat fantasztikus munkát végzett a bokszkiállásokkal, de sajnos az autó jelenleg ennyire képes. Hiányzik a leszorítóerő, és keményen kell dolgoznunk, hogy ezt minél hamarabb orvosolni tudjuk. A Red Bull tempófölénye hatalmas volt ma, nagyjából körönkénti egy másodperces előnyük lehetett, a körülöttünk lévőkkel azonban fel tudtuk venni a versenyt” – mondta a hétszeres világbajnok a Sky Sports kamerái előtt. 

Hamilton élvezte az Alonso elleni csatát

A brit életét régi nagy ellenfele, Fernando Alonso is megkeserítette a futamon, az Aston Martin kétszeres világbajnoka pedig végül egy zseniális manőverrel járt túl Hamilton eszén a 10-es kanyarban. „Élveztem a küzdelmet Fernandóval. Versenyzőként persze mindig abban bízol, hogy előrefelé lépdelhetsz, de legalább remek csatában volt részem, ami sokkal élvezetesebb volt a korábbiaknál. A rajtom nagyszerűen sikerült, megelőztem néhány autót, majd a 4-es kanyarban Fernandót is elkaptam. Aztán következett az a csata kettőnk közt, a végén pedig a Ferrarihoz is közel kerültem, szóval nem tudtam volna sokkal többet tenni ennél. Talán alkalmazhattunk volna más beállításokat, de alapvetően hiányzik a teljesítmény, ezen pedig keményen kell dolgoznunk a továbbiakban is” – zárta Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: