DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Russell: A Red Bull külön ligában versenyez

A Mercedes ifjú versenyzője szoros küzdelmet vár Bahreinben – a második helyért, afelől ugyanis nincsenek kétségei, hogy a Red Bull uralja majd a hétvégét.

Számos probléma hátráltatta a Mercedes csapatát a háromnapos bahreini tesztsorozaton, így egyelőre úgy tűnik, hogy Lewis Hamiltonéknak továbbra is várniuk kell arra, hogy Max Verstappen és a Red Bull méltó kihívóivá lépjenek elő. Természetesen ahogy az lenni szokott, a teszt során nem kaptunk egyértelmű választ arra, hol helyezkedik el a Mercedes az erősorrendben, ám az elemzések szerint a csillagosoknak egyelőre inkább a visszapillantó tükröt kell majd figyelniük, az Aston Martinnak ugyanis a jelek szerint sikerült meglépnie a középmezőny sűrűjéből, George Russell pedig ennek megfelelően visszafogott elvárásokkal érkezett meg a Bahreini Nagydíjra.

„Jó tesztet teljesítettünk és természetesen nagyon sokat tanultunk. Az egyértelműnek tűnik, hogy a Red Bull elképesztően erős, ugyanakkor nekünk is rengeteg terünk van a fejlődésre, a teszten tanultak alapján pedig vélhetően már ezen a hétvégén is gyorsabbak leszünk majd. Egész biztosan nagy kihívást jelent majd számunkra a győzelemért harcolni, de ezt már a szezon előtt is tudtunk” – magyarázta Russell a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón.



„A teszt után visszarepültem az Egyesült Királyságba és szimulátoroztam. Azt hiszem, hogy sikerült rájönni olyan dolgokra, amelyek jobb helyzetbe hoznak minket a hétvége során, ugyanakkor bátran kijelenthetjük, hogy a Red Bull a saját ligájában versenyez majd, a második helyért pedig valószínűleg nagy küzdelmet folytat majd a Ferrari és az Aston Martin” – festett csapata számára nem túl biztató képet a brit.

Russell bízik a Mercedesben

Noha egyelőre távolinak tűnik a győzelem, a tavalyi Sao Pauló-i Nagydíj győztese bízik a Mercedes felemelkedésében, a szezon későbbi szakaszában pedig továbbgyarapítaná trófeagyűjteményét. „Ezekkel az új autókkal mindenki a leszorítóerőt keresi, valamint mindenki próbálja minél lejjebb engedni a hasmagasságot, ami az egyenesekben sokkal nagyobb hatékonyságot eredményezhet. A Red Bull eddig nagyon erős volt ebben, köszönhetően a kis légellenállásának. Véleményem szerint nekünk is sikerült előrelépést elérni ezen a téren, szóval bízom benne, hogy ez majd a csúcssebességünkben is megmutatkozik.”

„Bíznunk kell a fejlődésünkben. A Mercedes nyolc éven keresztül folyamatosan vb-győztes autót épített, és lényegében ugyanazok a srácok dolgoznak itt most is. Nyilván nem felejtették el, hogyan kell gyors autót építeni. A W13-mal hátrányba kerültünk, de hiszem, hogy a szezon előrehaladtával csökkenteni tudjuk a különbséget és harcolhatunk majd a győzelemért” – zárta a Mercedes versenyzője.

 

***

Az új F1-es szezonra szerkesztőségünk is ráncfelvarrással készült: a minőséget és a hitelességet célzó tartalmakkal, újításokkal vágunk neki a 2023-as idénynek. Hogy mik ezek? Olvasd el ebben a cikkben, és tarts velünk idén is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: