DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

„Ha túlerőlteted, lassabb leszel” – Russell

A Mercedes F1-es pilótája szerint azt tanulta meg a tavalyi évből, hogy nem szabad átlépni a határokat, mert attól nem lesz jobb a köridő.

Egy fontos dolgot megtanult 2022-ben George Russell: a Mercedesnél töltött első F1-es szezonja alatt rájött arra, hogy ebben a sportágban sem szabad túlerőltetnie a dolgokat, és túlzottan akarnia, mert a túlforszírozott kanyarok nem hozzák meg a jobb köridőt és a jobb teljesítményt.

Ez különösen akkor vált világossá, amikor a W13-assal küszködni kellett, és megpróbált a reálisnál többet kihozni belőle, de ezek a próbálkozások inkább visszaütöttek.

f1-mercedes-russell



„A nehezebb futamokból tanultam a legtöbbet, azokból, amelyekre azt mondhatom, hogy bukásként vagy alulteljesítésként értékelhetők” – mondta Russell még a Mercedes W14-es bemutatóján.

„Ha visszatekintek ezekre a versenyekre, azt mondhatom, hogy ennek leginkább az volt az oka, hogy túl keményen próbálkoztam. Komoly lecke volt, de megtanultam: hiába próbálkozunk keményebben vagy erőltetjük jobban, az idők nem mindig jobbak” – tette hozzá a brit.

„Fegyelmezettnek kell lenni saját magunk túlerőltetésével is. Ahogy az edzőteremben sem az a leghatékonyabb módszer, hogy minden nap a maximális fekvenyomást végezzük, mert akkor megsérülünk, ugyanez igaz a versenyzésben is: ha dühből vezetünk, és minden körben a határon túlra kerülünk, az nem a leggyorsabb vezetési stílus.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: