DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Russell nincs azon a szinten, mint év elején

Ezt maga a brit versenyző ismerte el Austinban: úgy érzi, néhány probléma visszavethette az önbizalmát az autóval kapcsolatban, de örül neki, hogy a COTA-n közel került korábbi önmagához.

George Russell idén csatlakozott a Mercedes csapatához a Formula-1-ben, s egyből fel tudta venni a versenyt Lewis Hamiltonnal. Sőt, az évad első szakaszában egyértelműen a fiatalabb brit tűnt meggyőzőbbnek, az utóbbi hetekben azonban mintha a hétszeres világbajnok visszabillentette volna a mérleg nyelvét a maga javára: az időmérőkön például zsinórban hatodik alkalommal múlta felül kollégáját Austinban.

Maga Russell sem tagadja, hogy kissé visszaesett a teljesítménye ahhoz képest, amit láthattunk tőle az év elején, ehhez pedig több kisebb probléma is hozzájárult – minderről a Sky Sports F1-nek nyilatkozott az USA Nagydíjon:

russell-mercedes-austin-2022



„Volt egy tiszta sorozatunk, amikor nem voltak gondjaink vagy apró problémáink sem az autóval. Aztán megérkeztünk Szingapúrba, ahol volt némi problémánk a fékkel, amely Japánban is újra jelentkezett. Az itteni némileg simább időmérő volt számomra, úgyhogy örülök, hogy kicsit közelebb kerülhettem ahhoz, ahol az év elején voltam. De egyértelmű, hogy nem érzem magam azon a szinten, ahol talán a szezon korábbi szakaszában voltam.”

Russell arról is beszélt, hogy az idei Mercedesszel, a W13-assal könnyen el tudja veszíteni az önbizalmát a versenyző, nem kis részben természetesen a főként a szezon korai versenyein jelentkező delfinezésnek köszönhetően:

„Idén ez nem túl ritka. Különösen a pattogással, az autók merevségével, időnként egy kissé dívaként viselkedik. Mindig tiszta hétvégében reménykedsz, nem akarod a falba rakni az autót vagy ilyesmi, s ha bármikor történik egy necces pillanat, amely elveszi az önbizalmad, akkor azt időbe telik visszaszerezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: