DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

McLaren: Osztozunk a felelősségen Daniellel

Andreas Seidl szerint ő is vállalja a maga felelősségét a félrecsúszott projekt miatt, bár nem világos, hogy ez mit jelent, hiszen mindenki folytatja a munkát, kivéve Ricciardót.

A McLaren már-már megalázó helyzetbe hozta Daniel Ricciardót azzal, hogy az érvényes szerződése ellenére eltávolította és az Alpine-tól botrányos ügy végén megszerzett újonc Oscar Piastrira cserélte le, de Andreas Seidl csapatfőnök továbbra is a rutinos ausztrál képességeiben: egyszerűen csak a két fél partnersége nem hozott eredményt, amit másfél után már kénytelenek voltak belátni.

„Abszolút meg vagyok győződve arról, hogy visszanyerheti a korábbi formáját, mert láttam is már ilyet korábban” – idézi Seidl szavait a témában a RaceFans.

-00121039_082



„Ebben az esetben viszont el kell fogadnunk, hogy bár mindkét fél megtette a szükséges erőfeszítéseket és mindkét fél mindent megpróbált, elkötelezett volt a másik iránt, nem tudtuk elérni, amit akartunk. Ennek a felelőssége megoszlik Daniel és köztünk és ahogy mondtam már, én a magam felelősségét teljes mértékben vállalom is ebben. Ez viszont nem változtat azon a tiszteleten, ami nekem és a többieknek is megvan Daniellel szemben emberileg és szakmailag is” – magyarázta a csapatfőnök.

„Az F1 összetett dolog, rengeteg dologtól függ a pályán nyújtott teljesítmény a pilótától a csapaton át az autóig. Ha valaki nem egyesül teljesen az autójával, akkor sajnos olyan helyzet alakul ki, mint nálunk: Daniel többször is elmondta, hogy nem érezte magát igazán komfortosan az autónkban, sosem érezte természetesnek a helyzetet és nem tudta belőle kihozni a maximumot, főleg az időmérőkön. Nem tudtuk azokat az eredményeket elérni együtt, amiket akartunk és nemcsak a monzaihoz hasonló kiugrásokat nem tudtunk többször bemutatni, de az eredmények kiegyensúlyozottságában sem értük el a célokat Landóhoz (Norrishoz) viszonyítva. Remélem, hogy a következő kalandja működni fog és újra bekattan nála, aminek kell” – zárta gondolatait Seidl. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: