DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Ricciardo szórakoztatóbb versenyekre vágyik

A Belga Nagydíjon tovább folytatódott Daniel Ricciardo vesszőfutása, miután csak a 15. helyen intette le a kockás zászló. Az ausztrál reméli, szórakoztatóbb versenyeket teljesít majd a folytatásban.

A belga futam hetében hivatalosan is bejelentették, hogy Daniel Ricciardo a szezon végén még a szerződése lejárta előtt elhagyja a McLaren istállóját. Az ausztrál teljesítményével nem elégedett jelenlegi csapata, az előző hétvégén azonban csapattársával együtt mindketten felejthető versenyt teljesítettek.

Lando Norris a 12. helyen zárt, Ricciardo pedig a 15. lett, ám brit csapattársához képest a végsebesség tekintetében is hátrányban volt, miután csak egyikük kapta meg az alakulat új hátsó szárnyát. A 33 éves pilótára egész hétvégén jelentős figyelem irányult a bejelentést követően, amit nem igazán élvezett a saját bevallása szerint.



 

„Biztosan nem ez volt a legszórakoztatóbb hétvége, hogy mindezen keresztülmentem, de ugyanakkor jó volt újra autóba ülni. Megpróbáltam mindent magam mögött hagyni és szórakozni egy kicsit. Amikor kigyulladtak a piros lámpák, mosolyogtam, és egyszerűen boldog voltam, hogy újra ebben a pillanatban lehetek” – idézte Ricciardót a Racefans.

A rutinos versenyző szerint kevés jó pillanata volt a futam során, így reméli, egy jobb időszak következik a számára.

„Nem hiszem, hogy a rajtom olyan jó lett volna, szerintem még inkább visszaestem, és elég borzalmas volt a kezdés, de biztosan volt néhány rész, amit élveztem. Örülök annak, hogy a bejelentés megtörtént, és remélem, egy kicsit szórakoztatóbb lesz az utolsó nyolc futam” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: