DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Albon még „rozsdás” visszatérése óta

A Williams versenyzője, Alexander Albon még mindig úgy érzi, hogy nem sikerül kényszerszünet előtti önmagát hoznia, így örül minden egyes tesztlehetőségnek, amivel segítheti saját fejlődését is.

A brit-thai pilóta az előző idényt kényszerült kihagyni, miután a Red Bullhoz Sergio Perez érkezett helyére. Ugyan 2020-ban, egyetlen teljes szezonjában az istállónál, kétszer is a harmadik helyen ért célba, azonban csapattársa, Max Verstappen 11 dobogós helyezése mellett ez nem volt elegendő az ülés megtartásához. Albon a csapatnál maradt teszt- és tartalékversenyzőként, mielőtt 2022-re biztosította volna visszatérését a Williamsnél.

Habár jó teljesítményével eddig nagyrészt felülmúlta csapattársát, Nicholas Latifit, Albon elismeri, hogy még mindig „le kell rázni magáról a rozsdát”, miután idén visszatért az F1-es rajtrácsra. Így, a versenyzéstől távol töltött időre való tekintettel, örömmel vette a lehetőséget, amikor kiderült számára, hogy az Osztrák Nagydíjat követően részt kell vennie a Pirelli gumitesztjén, annak ellenére, hogy nem minden pilóta rajong az ilyen kötelességért.

 



„Nem bánom [a tesztelést], főleg nekem, mert egy évet kihagytam” – mondta Albon az F1 Nation podcastnek. „Igazából jó, hogy kilométereket gyűjthetek. Jól indult számomra a szezon, de még mindig úgy érzem, hogy bizonyos mértékben még mindig nem simultam ki, kicsit le kell ráznom magamról a rozsdát. Szóval minél több kilométert teszek meg, annál jobb nekem. Még nem tartok ott, hogy unalmasnak találjam a tesztelést” – magyarázta a 26 éves versenyző.

Alexander Albon idén már két alkalommal is pontot szerzett a Williams volánjánál, ezzel egyedül megszerezve a csapat 3 pontját, mellyel a konstruktőri verseny utolsó helyét foglalják el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: