DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Ricciardo bizakodó a bakui eredmény után

Az ausztrál versenyző a nyolcadik helyen végzett az azeri fővárosban, állítása szerint pedig ez az eredmény biztató lehet számára a jövőre nézve, hiszen egy nehéz pályán sikerült elérni.

A McLaren pilótája továbbra is nehezen találja a ritmust, többnyire jelentősen elmarad csapattársától, Lando Norristól, mind az időmérőkön, mind a versenyeken. Bakuban azonban fordult a kocka, és kihasználva a virtuális biztonsági autós fázist Norris előtt végzett, első pontjait szerezve ezáltal főfutamon hazai versenye, az áprilisi Ausztrál Nagydíj óta.

„Egyértelműen simább hétvégénk volt Bakuban, és örülök, hogy a Monaco után elvégzett munka a pályán is megmutatkozott. A pálya a karakteréből adódóan mindig nagy kihívást jelent, szóval mindenképp biztató a jövőre nézve, hogy sikerült ott jó eredményt elérnünk” – mondta Ricciardo a Formula.hu jelenlétében a montreali FIA-sajtótájékoztatón.



A wokingi istálló több ízben is csapatutasítást alkalmazott a versenyen, amelyekkel kapcsolatban Ricciardo egyáltalán nem bosszús. „Igazából egyszerű a dolog, mert a verseny elején engem kértek meg, hogy maradjak Lando mögött, a végén pedig őt, szóval az utasítások kiegyenlítették egymást. Nyilván a verseny hevében, amikor támadsz valakit, akkor el akarsz menni mellette, de a futam előtt beszéltünk erről, hogy a különböző stratégiák miatt a verseny egy pontján ebbe a helyzetbe kerülhetünk. Én bíztam a csapatban, mert ők kívülről jobban átlátták a verseny egészét, a végén pedig jól működött a dolog.”

Ricciardo emellett boldogan nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj szerződéshosszabbításával kapcsolatban, melyet a héten jelentettek be: „Nagyszerű, hogy ennyi időre elkötelezte magát az F1 Ausztrália mellett, és úgy gondolom, hogy az F2 és F3 odavitele is azt mutatja, hogy milyen jó munkát végeztek a szervezők, tehát ez mindenképp biztató. Mindig rengeteg esemény történik a pályán és azon kívül is, szóval nagyon boldog vagyok.”

A mezőny ezen a hétvégén a montreali Circuit Gilles Villeneuve pályán fog versenyezni, ahol Ricciardo első győzelmét szerezte 2014-ben, még a Red Bull versenyzőjeként.

„Emlékszem a legelső köreimre itt a Toro Rossóval, amikor egy szabadedzésen vezettem. Amikor bejöttem a bokszba az első installációs kör után, mondtam mindenkinek, hogy nagyon élvezetes a pálya. Azóta szeretem ezt a helyet, nagyszerű karaktere van, néhány része a gokartos időkre emlékeztet” – zárta gondolatait az ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: