DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Perez: Úgy gondolom, világbajnok lehetek

A mexikói a Kanadai Nagydíj előtt adott interjút a helyi La Presse-nek. Szó esett arról, hogy miért várja a hétvégi futamot, de azt is elmondta, hisz abban, hogy világbajnok lehet, azonban teljesen megbízik a Red Bullban akkor is, ha csapatutasításról van szó.

A kanadai futam kedves Perez számára, hiszen azon versenyek egyike, mely közel van szülőhazájához, Mexikóhoz, így sok Checo-szurkoló várható a hétvégén. Ezt ő is kiemelte interjúja elején:

„A szurkolók hihetetlenek itt, rengeteg mexikói és latin-amerikai ember jön ide.” Emellett idei eredményei is bizakodásra adnak okot a hétvége kapcsán. Ugyan karrierje során csak egyszer állhatott dobogón Montrealban, de idén már ötször is a pódiumon pezsgőzhetett a mexikói. „Ez [a szezonkezdet] még jobb, mint amire számítottam, hogy őszinte legyek” – mondta Perez.

A monacói győztest kérdezték a csapatutasításokról, illetve Verstappennel való viszonyáról is. Arra a kérdésre, hogy most is megtenné-e azt, amit Spanyolországban tett, igennel válaszolt.

„Ha azt mondták, hogy tegyem meg, akkor megtettem, amit kértek” – mondta Perez, aki 100 százalékban megbízna a csapatában egy újabb hasonló helyzetben is. A világbajnok csapattárssal való viszonya kapcsán elmondta, hogy „jó a viszonyuk és tisztelik egymást”. Majd Verstappen méltatásával folytatta: „Nyilvánvalóan nagyon tehetséges versenyző. Képes nagyszerű versenyeket és nagyszerű eredményeket produkálni. Nagy kihívás számomra, hogy a csapattársam lehet.”



Azonban Perez bízik saját sikereiben és győzelmekért hajt: „Ha itt lennék és azt gondolnám, hogy második akarok lenni, akkor otthon kellene maradnom. [...] Azért vagyok itt, mert nyerni akarok, és úgy gondolom, hogy meg tudom csinálni. Ez a motiváció hajt engem. Ezért vagyok itt” – mondta a 32 éves pilóta.

Bár a mexikói már 2011 óta a száguldó cirkusz tagja, talán most lehet először küzdelemben az egyéni bajnoki címért. Ezt ő is érzi: „Azt hiszem, rendkívül magas szinten vezetek. Ha ezt a szintet minden héten és az egész szezonban tartani tudom, az nyitja meg az utat a bajnoki címért való küzdelemhez. Ott lenni a versenyeken, a bajnokságra gondolni, és tisztában lenni azzal, hogy minden pont számít, nagy kihívás és hatalmas lehetőség a karrierem szempontjából" – mondta Perez. „Azért vagyok itt, mert úgy gondolom, hogy világbajnok lehetek. Ezért kelek fel minden reggel.”

Perez az egyéni pontverseny második helyéről várhatja a Kanadai Nagydíjat, 21 ponttal csapattársa, Max Verstappen mögött és 13 egységgel Charles Leclerc előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: