DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Verstappen újraéli a gokartos csatákat

A világbajnoki címvédő nagyon élvezi, hogy a kortársaival harcolhat. Max Verstappennek ezekről a csatákról a gokartos idők jutnak eszébe, ami kellemes emlékeket ébreszt benne.

Új korszakába lépett a Formula-1 az utóbbi években, hiszen egy újabb generációváltás zajlott le, melynek jelenleg Max Verstappen a legfényesebb csillaga. A holland versenyző 2021-ben már világbajnoki címet szerzett, ám amíg a tavalyi esztendőben a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton ellen vívta meg legnagyobb csatáit, idén már Charles Leclerc ellen kell készülnie.

„Alapvetően a gokarton nőttünk fel, azt hiszem, 12 éves korunktól kezdve. Nagyon hasonló korúak voltunk, így természetesen már akkor is rengeteg gokartos csatát vívtunk. Persze nem csak mi ketten. Sok versenyzőt ismerünk, ott van George (Russell), és Carlos (Sainz) is. Már láttuk egymást korábban a gokartpályákon. Most mindannyian itt vagyunk az F1-ben, és alapvetően topcsapatokkal küzdünk. Nagyon jó ezt látni, szóval remélem, hogy ez még sokáig folytatódhat” – mondta Verstappen a MotorsportWeek számára.



A Red Bull versenyzője úgy gondolja, nagyszerű, hogy a kortársaival lehet egy mezőnyben, mivel jó érzéssel gondol vissza azokra az időkre, amikor még gyerekként küzdöttek egymással a gokartpályákon. Pontosan ezért üdvözli azt, hogy jelenleg Leclerc a legfőbb riválisa.

„Ami a gokartozásban történt, azon most már lehet nevetni, jó idők voltak. Sokkal érettebbek lettünk, és mindketten a Formula-1-ben vagyunk. Két topcsapatnál vagyunk, és a futamgyőzelmekért harcolunk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: