DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Russell nem vár jelentős fejlesztéseket a közeljövőben

A Mercedes fiatal brit versenyzője szerint nem fogják a következő futamra megoldani a gondjaikat, de továbbra is hisz a felzárkózásukban. Toto Wolff szerint az újításokkal csak összezavarnák magukat.

Három futam lement a 2022-es Formula-1-es szezonból, s egyelőre továbbra is egyértelműen a harmadik erőt képviseli a Mercedes a csapatok rangsorában, ráadásul a Melbourne-ben látottak alapján nem is igazán tudtak közelíteni a Ferrarira és a Red Bullra. A konstruktőri címvédőnél továbbra is a delfinezésnek nevezett jelenséget okolják a haloványabb teljesítményért, és bár igyekeznek orvosolni a problémát, a jelek szerint mindehhez nem fognak rövid időn belül fejlesztések érkezni – legalábbis George Russell erről beszélt a vasárnapi dobogója után:

russell-mercedes-melbourne-2022-1



„Sajnos semmi jelentős érkezésére nem számíthatunk mostanában” – idézi a brit pilótát a Motorsport.com szakoldal. „Nem fog egyetlen éjszaka ez megoldódni, több versenybe fog telni. Úgy gondolom, lesznek apróságok és kisebb lépések, de tudjuk, hogy a riválisainknál is ugyanez lesz a helyzet, szóval lehet, hogy a külvilág számára nem lesz látható az előrelépésünk, mert a Ferrari és a Red Bull is fejlődni fog.”

Toto Wolff csapatvezető arra is rávilágított, hogy jelen fázisban az újítások csak összezavarnák az istállót, amely egyelőre még az autó kiismerésénél tart: „Még ismerkedünk az autóval, tanuljuk a gumikat. Semmi olyat nem tudtunk tenni ezen a hétvégén, ami kiaknázta volna az aerodinamikai potenciálunkat vagy csökkentette volna a pattogást. Ugyanott tartunk. És ezért nincs értelme fejlesztéseket hozni, mert azzal még jobban összezavarnánk magunkat. Talán az tény, hogy minél nagyobb a leszorítóerő, annál rosszabb a pattogás. Úgyhogy még tanulunk.”

Visszatérve Russellre: a Mercedes friss igazolása a fentiek ellenére is bízik benne, hogy idővel visszatérhetnek a közvetlen élmezőnybe. „Szeretném azt mondani, hogy sokat fejlődtünk, de ha megnézzük a köridőket, egyáltalán nem közeledtünk a ferraris és Red Bull-os srácokhoz. Tudjuk, hogy sok munka vár ránk, de hiszek benne, hogy odaérhetünk. Tudjuk, hogy megvan a potenciál az autóban, de sokat kell dolgoznunk azért, hogy ki is tudjuk hozni belőle ezt a teljesítményt. Ez nem fog másnapra vagy a következő futamra megtörténni, de úgy gondolom, idővel oda fogunk érni. Ha pedig addig hozzuk ezeket az eredményeket, az versenyben tart minket” – fogalmazott az ellenfelek hibájának és saját stabil teljesítményének köszönhetően az összetettben az előkelő második helyet elfoglaló versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: