DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Russell: Kicsit túlsúlyosak vagyunk

Többek között az autó súlya is gondot okoz a Mercedesnél George Russell szerint. A brit versenyző úgy gondolja, hogy jelentős időbe fog telni, mire a csapat ismét versenyképes lesz.

Nem alakultak túl jól eddig a 2022-es szezon versenyei a konstruktőri címvédő számára. A Mercedes ugyan Bahreinben és Ausztráliában is dobogót ünnepelhetett, de igazából mindkét eredményben nagy szerepe volt a szerencsének.

A csapat fiatal pilótája szerint csak lassan és türelmesen lehet haladni, mivel a versenygéppel elég sok probléma van, így például a súlyt és a delfinezést illetően.

„Analitikusan kell végig mennünk a folyamaton, nem csinálhatunk semmi őrültséget. Jó eredményeket és nagyobb teljesítményt akarunk, de ha valami túl drasztikus lépést teszünk, akkor nem előre, hanem hátrafelé megyünk majd. Bíznunk kell a csapatunkban és a folyamatban, ami időbe telik, de tudjuk, hogy rengeteg potenciál van az autóban” – mondta Russell a Sky Sportsnak adott interjúban.



„Kissé túlsúlyosak vagyunk, hiányzik egy kis leszorítóerő, és azt is tudjuk, hogy miért. Ez a delfinezés miatt van, de ha ezen a két dolgon sikerül felülkerekednünk, akkor sokat nyerhetünk. Ez nem fog egyik napról a másikra megtörténni, több versenyre lesz szükségünk” – folytatta.

A 24 éves versenyző pályafutása során még sosem állt olyan jól a tabellán, mint most. Jelenleg a második helyet foglalja el, melyen őszintén meglepődött a melbourne-i futam után.

„Valaki mondta nekem, de én nem hittem neki. Elég őrültség ebbe belegondolni, de ez egy olyan bajnokság, ami az eredményeken és nem feltétlenül a tempón alapul” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: