DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sainz: Nagyon közel az új szerződésem

Már a szezon kezdete előtt arról szóltak a hírek, hogy Carlos Sainz és a Ferrari szerződést hosszabbítanak. A spanyol tavaly Leclerc előtt végzett, Bahreinben azonban elmaradt tőle.

A 2021-es szezon végén Carlos Sainzé lett a megtisztelő „best of the rest” cím, vagyis a Red Bullok és a Mercedesek mögött ő végzett az ötödik helyen a pontversenyben. Sokan azt várják tőle, hogy idén is felvegye a kesztyűt Charles Leclerc ellen, azonban a Ferrari-akadémiáról felkerülő pilóta érinthetetlen volt Bahreinben.

Sainz kissé keserédesen nyilatkozott a leintés után, de most már belátja, hogy jobb eredményt értek el annál, mintsem hogy így beszéljen a történtekről: „Talán egy kissé negatív hangvételben nyilatkoztam a versenyt követően, hiszen mégiscsak egy 1-2-t szereztünk Szahírban. Nem voltam teljesen elégedett az autóval, de ez alighanem amiatt volt, hogy nem vezettem megfelelően, mert még nem értem teljesen ezeket az újgenerációs autókat. Ugyanakkor izgalmas idők előtt állunk, nekem azonban még szükségem van egy kis időre” – mondta Sainz a Formula.hu jelenlétében.



„Sajnos nem igazán érzem magabiztosnak magam a volán mögött. Tavaly pontosan tudtam, mit kell tennem annak érdekében, hogy többet hozzak ki az autóból, még egy új pályán is tudtam, hogy milyen beállításokon kellene módosítanunk, hogy gyorsabb lehessek, de ezzel az autóval még nem tartok itt. Szükségünk lesz néhány versenyre és némi időre, hogy ezen változtassunk.”

Ezután a spanyol régóta rebesgetett új szerződésére terelték a szót az újságírók: „Nagyon fontos lesz ez a szerződés a karrieremben. Nemsokára a végére jutunk az ügynek, de biztosak szeretnénk lenni abban, hogy a Ferrari és én is elégedettek leszünk azzal, amit aláírunk. Már nagyon közel vagyunk ehhez, csak apróbb részleteken zajlik még az egyeztetés, de úgy néz ki, jó irányba haladunk.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: