DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sainz elmondta, mikor történhet csapatutasítás a Ferrarinál

A Scuderia spanyolja szerint egyelőre engedik őt és Charles Leclerc-t versenyezni egymással, s ez csak akkor fog megváltozni, ha az egyikük jelentősen elhúz a vb-összetettben a másiktól.

Kettős győzelemmel indította a 2022-es Formula-1-es szezont a Ferrari, ezért úgy tűnik, több év után ismét a világbajnoki címért harcolhatnak a vörösök. A Scuderia kellemes problémája lehet, hogy mind Charles Leclerc, mind Carlos Sainz akár esélyes lehet a végső győzelemre – az viszont akár a többi ellenfél malmára is hajthatja a vizet, ha a két pilóta egymástól vesz el esetleg pontokat.

Amikor felvetették a Bahreinben másodikként záró Carlos Sainznak, hogy sor kerülhet-e majd a szezon során valamikor csapatutasításra vagy csapatsorrend felállítására, a spanyol jelezte, hogy addig engedni fogják őket szabadon meccselni, amíg egyikük el nem húz a pontversenyben:

sainz-leclerc-bahrein-dppi



„A csapat engedi, hogy versenyezzünk egymással” – nyilatkozta Sainz a The Great Match of COPE című spanyol rádióműsorban. „Természetesen ha az egyikünk kimagaslik és előnyre tesz szert a tabellán, a másikunk segíteni fogja a világbajnoki harcban. Minden csapatnál ez történik. A lényeg, hogy részt tudjunk venni ebben a harcban. Az ideális helyzet az lenne, ha egymás ellen tudnánk csatázni a vb-címért anélkül, hogy más csapatok fenyegetést jelentenének ránk.”

Sainz hangsúlyozta: szeretné, ha ő kerülne ki győztesen a csapaton belüli párharcból – tavaly ez sikerült is neki a pontok tekintetében, bár a monacóinak többször balszerencséje volt –, mindenekelőtt pedig szeretné élvezni a szezont, hiszen először ül olyan autóban, amely esélyesnek mutatkozik a vb-elsőségre. A spanyol ugyanakkor arra számít, hogy a riválisok fel fognak támadni:

„Bár mindkét autónkat dobogós helyen hoztuk be a szezonnyitón, még senkit sem zárhatunk ki a vb-címért folyó harcból. A Mercedes vissza fog vágni, és Max Verstappen is nyerhetett volna. Éppen ezért úgy gondolom, hármas versenyfutás lesz a világbajnoki címért. Koncentráltnak kell maradnunk és megfelelően fejlesztenünk az autót, mert a Mercedes és a Red Bull gyorsan javulni fog.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: