DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Mercedes: A kármentés a célunk

A konstruktőri vb-címvédő alakulat vezető pályamérnöke szerint legfeljebb néhány tizedet találhatnak, de annál nagyobb a hátrányuk a Ferrarival és a Red Bull-lal szemben Bahreinben.

A pénteki eredmények alapján nagyon úgy fest, hogy valóban nem csak visszafogta magát a Mercedes a múlt heti teszten: George Russell ugyan negyedik lett, de ő is jelentősen elmaradt Max Verstappentől és a Ferrari párosától, Lewis Hamiltonnak pedig még nagyobb volt a hátránya. A W13-as ráadásul szemlátomást továbbra is szenved a delfinezésnek nevezett jelenségtől – pedig a konstruktőri világbajnok alakulat két különböző padlólemez-specifikációt is kipróbált a pénteki nap során:

mercedes-bahrein-day1



„Az első edzésen kihasználtuk, hogy idén először két autónk lehetett a pályán, ezért eltérő specifikációval futtattuk őket” – idézi Andrew Shovlin vezető pályamérnököt a PlanetF1.com szaklap. „Ez hasznos tesztnek bizonyult, világossá vált, melyik beállítási és padlólemez-specifikáció a legjobb a pattogás szempontjából. Ugyanakkor még mindig szenvedünk azzal, hogy sokkal lejjebb vigyük az autó hátulját, és ahogy ezzel próbálkoztunk, emiatt a második tréningen is igencsak „pattogós” volt a versenyzők élete.”

Shovlin szerint túl nagy a hátrányuk a másik két élcsapathoz képest ahhoz, hogy ezt ledolgozzák a szezonnyitó hétvégén: „Tempó tekintetében jelentős lemaradásunk van a Ferrarihoz és a Red Bullhoz, különösen Maxhoz képest a hosszabb etapokon. Viszonylag egyszerűen nyerhetünk valamit az egyensúllyal, de nem fogunk néhány tizednél többet találni. Ennél is fontosabb, hogy tovább tanuljunk, mert úgy fest, nem értjük úgy a pattogást, ahogy néhányan mások, emellett némileg a tempónk is hiányzik. Szóval kemény napokra számítunk, amelyek során a kármentés lesz a cél, valamint az, hogy tovább kísérletezzünk, hogy jobban tudjuk működtetni az autót.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: