DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Leclerc-é az új korszak első pole-ja a Ferrarival

A Ferrari és a Red Bull harcát hozta az F1-es Bahreini Nagydíj időmérője, amelynek végén a monacói örülhetett a rajtelsőségnek. Hamilton csak ötödik, Bottas és Magnussen szolgáltatta a meglepetést.

Három szabadedzés után végre eljött az idő: szombat kora este, már villanyfényes körülmények között következett az új éra első időmérő edzése a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon. Az első, 18 perces szakasz egyértelműen a Ferrariról szólt: Charles Leclerc 1:31,471-gyel egyből megfutotta a hétvége legjobb idejét, ezzel egy tizedet adott csapattársának, Carlos Sainznak, valamint hármat a Red Bull-os Max Verstappennek. A Q1 meglepetése Valtteri Bottas és Kevin Magnussen volt, akik a negyedik és ötödik helyet csípték el az Alfa Romeóval és a Haasszal, miközben a Mercedesek csak a 9-10. helyeken zárták az etapot.

Persze a fő cél itt még csak a legjobb tizenötbe kerülés volt: a Williams eddigi küszködését látva némileg váratlanul ez Alexander Albonnak is összejött. Kiesett azonban az AlphaTauriban ülő Yuki Tsunoda, a két Aston Martin, ahol házon belül a Sebastian Vettel helyére beugró Nico Hülkenbergben legyőzte Lance Strollt, a kettejük közé beékelődő mclarenes Daniel Ricciardo és a Williamsszel utolsóként záró Nicholas Latifi.

leclerc-pole-ferrari-bahrein



A második felvonásban Verstappen ragadta magához a kezdeményezést: 1:30,757-re javította az etalont, amellyel sokáig több mint fél másodperces előnyben volt, de végül a Ferrarik felzárkóztak rá. Perez lett a negyedik, megelőzve a Mercedeseket, míg a top 10-et és ezzel a Q3-as mezőnyt Magnussen, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Bottas tette teljessé. Kiesett viszont Esteban Ocon az Alpine-nal, az utolsó körébe belehibázó Mick Schumacher a Haasszal, Lando Norris a McLarennel, valamint Albon a Williamsszel és az újonc Guanyu Zhou az Alfa Romeóval.

A Q3-ban az első próbálkozások után nagyon szoros volt az állás az elején: Sainz vezetett 1:30,687-tel, de csak 44 századdal előzte Leclerc-t és 56-tal Verstappent. A hajrában viszont utóbbi kettős javított, így végül Leclerc zsebelte be a rajtelsőséget – a Ferrarié tehát az új korszak első időmérője! Verstappen bő egy tizeddel maradt el a monacóitól, aki csupán ezredekkel előzte meg Sainzt. Perez tette teljessé a Ferrari–Red Bull sormintát az első két sorban, a Mercedes pedig tényleg nem altatott: Hamilton az ötödik, a körét elrontó Russell pedig mindössze kilencedik lett. Bottas és Magnussen lett a nap meglepetése a hatodik-hetedik rajthelyekkel, míg Alonso nyolcadik, Gasly pedig a tizedik pozíciót kaparintotta meg. A Bahreini Nagydíj vasárnap 16 órakor startol.

Az időmérő végeredménye:

1. Charles Leclerc Ferrari 1'30.558    
2. Max Verstappen Red Bull 1'30.681 0.123 0.136
3. Carlos Sainz Jr. Ferrari 1'30.687 0.129 0.142
4. Sergio Pérez Red Bull 1'30.921 0.363 0.401
5. Lewis Hamilton Mercedes 1'31.238 0.680 0.751
6. Valtteri Bottas Alfa Romeo/Ferrari 1'31.560 1.002 1.106
7. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1'31.808 1.250 1.380
8. Fernando Alonso Alpine/Renault 1'32.195 1.637 1.808
9. George Russell Mercedes 1'32.216 1.658 1.831
10. Pierre Gasly AlphaTauri/Red Bull 1'32.338 1.780 1.966
11. Esteban Ocon Alpine/Renault 1'31.782    
12. Mick Schumacher Haas/Ferrari 1'31.998    
13. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'32.008    
14. Alexander Albon Williams/Mercedes 1'32.664    
15. Guanyu Zhou Alfa Romeo/Ferrari 1'33.543    
16. Yuki Tsunoda AlphaTauri/Red Bull 1'32.750    
17. Nico Hülkenberg Aston Martin/Mercedes 1'32.777    
18. Daniel Ricciardo McLaren/Mercedes 1'32.945    
19. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1'33.032    
20. Nicholas Latifi Williams/Mercedes 1'33.634    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: