DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Russell: Nem vagyunk elégedettek az autóval

A Mercedes pilótája úgy érzi, hogy fejleszteniük kell Bahreinig, de sok tapasztalatot gyűjtöttek. Ő a Ferrarit és a McLarent hihetetlenül erősnek látja, a saját autóját nem éppen.

Nem volt tökéletes hete a konstruktőri világbajnok Mercedesnek Barcelonában és bár a pénteki nap végén Lewis Hamilton és George Russell elvitte az első két helyet a köridők tekintetében, de abban egyetértenek, hogy van még min dolgozniuk. Hamilton bevallotta, hogy voltak problémáik a három nap során és Russell is úgy érzi, hogy egyelőre biztosan nem ők az esélyesek.

"Rendkívül érdekes napok voltak ezek és mindannyiunk számára sok váratlan probléma jelentkezet, amiket elég jól lehetett látni is" - utalt Russell többek között a Formula.hu jelenlétében a delfinezésre. "Néhány csapat világosan kontrollálni tudta ezeket, mások egyértelműen nem. Ami a köridőket illeti, nem hiszem, hogy azok jelentenek bármit is. Mi nyilván a puhább keveréken voltunk, a C5-ös nagyon jó gumi itt, szóval bár mi végeztünk a táblázat élén, de ebbe nem látnék bele sokat" - magyarázta a brit.

ruspet



"Szerintem a Ferrari és a McLaren hihetetlen erősnek tűnt, nekünk pedig szerintem el kell végeznünk néhány fejlesztést, mert még nem voltunk teljesen elégedettek az autó egyensúlyával és a korlátainkkal. Viszont végül ez csak egy teszt, azért voltunk itt, hogy tanuljunk és szerintem jó tapasztalatokat gyűjtöttünk, amelyek alapján a helyes irányba tudunk elindulni" - tette hozzá Russell.

A Mercedesnél egyébként előfordult már, hogy a két teszthét között szinte "autót cserélt", 2019-ben is aggasztónak tűnt a helyzet a csillagosok számára elsőre, aztán másodikra egy teljesen új autóval rukkoltak elő és onnantól dominálni tudtak. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: