DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Russell: Hátrányban vagyunk, ez biztos

Egyelőre nem tűnik a leggyorsabbnak a Mercedes, George Russell szerint a Ferrari és a McLaren is nagyon versenyképes - viszont nem is most kell a legjobbnak lenni.

Egyelőre nem hívta fel magára túlságosan a figyelmet a Mercedes Barcelonában, a világbajnok istálló teszi a dolgát, futja a köröket technikai gond nélkül, nem is lassú, de egyelőre nincs középpontban semmilyen szempontból. Csütörtökön a keményebb gumikat használó Lewis Hamilton konkrétan az utolsó helyen zárt, bár George Russell azért behozta negyediknek az autót a puhább keveréken. Egyelőre nem maradéktalanul elégedettek.

"Néhány csapat és főleg egy vörös, meg egy narancs csapat nagyon-nagyon versenyképesnek tűnik" - nyilatkozta a nap végén Russell a Ferrarira és a McLarenre utalva.

russ1



"De majd meglátjuk, hogy a pénteki nap mit hoz, illetve azt is, hogy mit tudunk tenni Barcelona és Bahrein között. Nem vagyunk elöl, ennyi biztos. Úgy tűnik, hogy kontrollálják a dolgokat, jónak tűnnek kevés és sok üzemanyaggal, gumikezelésben is, de ki tudja. Mindannyian tudjuk, hogy különböző programokat futunk, de azt világosan látjuk a különböző körök átlagaiból, hogy hátrányban vagyunk. Meglátjuk. A bajnokságot nem a barcelonai előszezoni teszten nyerik meg" - tette hozzá a brit.

Russellt a nap folyamán középpontba kerülő "delfinezésről" is megkérdezték, vagyis hogy a szívóhatás miatt pattognak az úton az autók, a brit szerint pedig ez így ebben a formában nem túl biztonságos. "Nem tapasztaltuk túl sokszor, de egyelőre nem túl kényelmes. Amit eddig láttam más csapatoknál, azok alapján biztonsági kérdések merülnek fel és ezt valahogy meg kell oldani. De nagyon sok intelligens ember van a csapatoknál, úgyhogy biztosan megoldják."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: