DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Ki mikor vezet a barcelonai teszten?

Szerdán végre eljön a várva várt pillanat: először láthatjuk együtt a pályán az új F1-es autókat. Mutatjuk a csapatok beosztását – már akinél közzétették, hogy ki mikor ül autóba a három nap során.

A szokottnál is nagyobb várakozás előzi meg az idei első téli tesztet – hiába nem hívják hivatalosan annak… –, hiszen Barcelonában láthatjuk először együtt a pályán az új szabályok szerint épített 2022-es Formula-1-es versenygépeket, s először kaphatunk némileg képet a várható erőviszonyokról. A körözés szerdától péntekig tart, egyaránt kétszer négyórás etapokra osztva: reggel 9-től 13 óráig, majd egy ebédszünetet követően 14-től 18 óráig dolgozhatnak a csapatok.

A szabályok értelmében egy istálló egy autót küldhet pályára, így a feladatok megoszlanak a két versenyző között. Még nem tette közzé az összes alakulat a beosztását a három napra, de a tendencia egyértelmű, hogy a legtöbben megosztják a napi teendőket a két pilóta között: egyikük délelőtt, másikuk délután ülhet be a volán mögé.

ferrari-barcelona-teszt



A konstruktőri világbajnok Mercedes egyelőre csak a szerdai menetrendjét jelentette be: George Russellé lesz a megtiszteltetés, hogy először pályára vigye a W13-ast, majd délután veszi át a helyét Lewis Hamilton. A Red Bullnál a teljes első napot a címvédő Max Verstappen kapja (az energiaitalosok a kevés kivételek egyike, akik nem felezték meg az összes napot).

A Ferrari, a McLaren és az Alpine még nem nyilatkozott cikkünk publikálásáig, a többieknél az AlphaTaurit leszámítva szintén különböző pilótát láthatunk az autóban délelőtt és délután. Ezen belül is kakukktojás az Alfa Romeo, ahol a szerda délelőttöt a tartalékversenyző, Robert Kubica kapja – nyilván a névadó szponzor hathatós közbenjárására –, viszont így az újonc Guanyu Zhou csak csütörtök délután vezethet először.

A csapatok eddig ismert tesztbeosztása:

  Szerda (február 23.) Csütörtök (február 24.) Péntek (február 25.)
Mercedes Russell / Hamilton ??? ???
Red Bull Verstappen Perez Verstappen / Perez
Ferrari Sainz / Leclerc ??? ???
McLaren Norris Ricciardo ???
Alpine Alonso Ocon Alonso / Ocon
AlphaTauri Tsunoda Gasly Gasly / Tsunoda
Aston Martin Vettel / Stroll Stroll / Vettel Vettel / Stroll
Williams Latifi / Albon Albon / Latifi Latifi / Albon
Alfa Romeo Kubica / Bottas Bottas / Zhou Zhou / Bottas
Haas Mazepin / Schumacher Schumacher / Mazepin Mazepin / Schumacher
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: