DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Tudja a Red Bull, hol veszítenek időt

Christian Horner csapatvezető szerint az első két szektor kedvez nagyon a Mercedesnek Abu Dhabiban. Ha ennek ellenére is Verstappen lesz a világbajnok, akkor az a legnagyobb eredményük lesz az F1-ben.

A Mercedes kezdte biztatóbban a mindent eldöntő szezonzáró Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíjat, miután pénteken este Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, ráadásul bő hat tizedet osztott ki Max Verstappennek. A holland is elmondta, hogy egy körön még hiányzik a tempó, a hosszabb etapok viszont már biztatóbbak voltak – és hasonlóan vélekedett Christian Horner is, aki azt is elárulta, hol buknak időt a riválishoz képest:

verstappen-abudhabi-redbull-day0



„Rendkívül versenyképesnek tűnnek itt. Az első két szektorban egyértelműen gyorsabbak” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sports kamerái előtt. „Úgy gondolom, a harmadik szektorban újra közelítünk hozzájuk, de a „károk” az első két szakaszon keletkeznek. Van még 23-24 óránk, hogy jobb beállításokat és még egy kis tempót találjunk. Hosszú este vár ránk itt és a Milton Keynes-i gyárban is, hogy megpróbáljuk rendbe rakni az autót. Úgy gondolom, a hosszú etapok eléggé rendben voltak, csak össze kell raknunk az egyensúlyt a rövidebb etapokra.”

A tervek szerint Hamilton szombattól már a Brazíliában bevetett „rakétamotorját” fogja használni, így Horner szerint különösen nehéz dolguk lesz a pole-csatában: „Láthattuk, hogy az a motor jelentős teljesítményt ad. Máshogy kell nekünk időt találnunk. Nyilván a lehető legjobbat fogjuk nyújtani és a lehető legelőrébb igyekszünk kvalifikálni, hogy úgy fordulhassunk rá a futamra.”

Az energiaitalosok csapatvezetője szerint az esélyek ellenfelük mellett szólnak, éppen ezért ha mégis Verstappen kerül ki győztesen a vb-küzdelemből, az a Red Bull F1-es történetének legnagyobb sikere lenne: „A forma Lewis és a Mercedes mellett szól. De van egy esélyünk, és mindent bele fogunk adni. Max a szívét beleadva, szenvedélyből vezetett idén, teljes hittel és bátorsággal. És ugyanezt fogja tenni ezen a hétvégén is. Azt is akarjuk, hogy ugyanazt csinálja. Ha sikerül neki, akkor egyértelműen ez lesz a legnagyobb dolog, amit elértünk ebben a sportban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: